UFO vagyok a játszótéren

 Az előbb a nyelvi korlátaimról volt szó, most a félelmeimmel való szembesülés lesz a téma. A mindennapi életben én nem vagyok különc. Szeretek a közösség része lenni, betartani a normákat, nem kilógni. A két gyerek miatt alig jutok el valahová, alig van alkalmam felnőttekkel beszélni. Így a játszótér számunkra olyan hely, ahol a gyerekeim is, és én is kikapcsolódni járunk. Örülök, ha találkozom más anyukákkal, akikkel megbeszélhetjük az ügyes-bajos dolgainkat.

Ebbe kavart be az angol nyelv. Novembertől kezdtük az angol délelőttöket, és egészen eddig ez a probléma fel sem merült, mert senki sem volt a hidegben a játszótéren. Most azonban mindenki kijár már.  Volt 1-2 olyan hét, amikor hezitáltam, nem tudtam, mit tegyek. Ha 2-3 magyar gyerek is csatlakozott Lillához, a hozzájuk tartozó anyukákkal együtt, akkor visszaváltottam magyarra. Nem akartam, hogy kinézzék, és én is féltem, hogy egyedül maradok.

Egy ideje azonban megtaláltam a megfelelő megoldást számunkra. Elgondolkoztam, hogy mi a fontosabb, néhány játszótéri ismeretség, vagy az, hogy a lányaim közel anyanyelvi szinten megtanuljanak angolul. Így az UFO-létet választottam.

Ül a lányom a hintában, együtt mondjuk a “Humpty Dumpty”-t, miközben a mellette lévő hintában a “Régi dunna, kiskatona” megy. Mi a “The wheels on the bus go round and round”-öt énekeljük, mellettünk a “Süss fel, nap!”-ot. Én mindig, csak és kizárólag angolul szólok a gyerekeimhez, más meg magyarul.

Érdekes, hogy sok pozitív visszajelzést kaptam, anyukáktól és nagyszülőktől is. Mondták, hogy nagyon jól teszem, hogy megpróbálom angolra tanítani, és Lilla ügyesen mondja az angol mondókát. Ilyenkor jó érzés tölt el. A társalgásból sem zártam ki magam, az anyukákkal magyarul beszélek, a gyerekekkel meg angolul. Kissé jobban kell figyelnem, de megoldható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.