Nyáron is meséljünk angolul a gyerekeknek!

Mi is történik nyáron a gyerekek tudásával? A vakáció hosszú hetei alatt gyakran azt is elfelejtik, amit addig megtanultak. Ez különösen jellemző a kisiskolásokra, akik ősszel, iskolakezdéskor képesek úgy bámulni a szorzótáblára, mintha akkor látnák először.

A korai nyelvtanulással is ez a helyzet, az idegen nyelvtudást különösen veszélyezteti a nyári felejtés réme. Ha nem használjuk, a kínkeservesen megszerzett tudás, angol nyelvtan és szókincs először passzív tudássá alakul, majd szépen fokozatosan elkopik. A felnőtteknél nem feltétlenül van így, ott évtizedekig is megmaradhat a nem használt idegen nyelvtudás passzív formában, a gyerekeknél viszont sajnos ez történik. Ők gyorsabban sajátítanak el idegen nyelveket, de gyorsabban is elfelejtik ezeket, ha nem használják.

Francia kutatók egy kísérlet során azt kutatták, hogy mennyire emlékeznek az anyanyelvükre azok a felnőttek, akiket gyerekkorukban más nemzethez tartozó család adoptált. A kísérletben Koreában született, Franciaországban nevelkedett emberek vettek részt. Az eredményekből kiderült, hogy a kisgyerekkorban adoptált koreaiak felnőtt korukban már azt sem tudták megállapítani, hogy a számukra ismeretlen mondat koreaiul van. Teljesen elfelejtették a saját anyanyelvüket.

Ha ez megtörténhet az anyanyelvvel, akkor a másodikként tanult nyelv még inkább veszélyeztetett. Ezért nagyon fontos, hogy gyerekeinknek biztosítsuk a folyamatos gyakorlás lehetőségét, különösen nyáron, amikor az iskolai szinten tartás nem biztosított.

Hogyan tehetjük meg ezt?

Mielőtt sokan a szívükhöz kapnának, hogy “szegény” gyerek hadd legyen gyerek legalább nyáron,  és ne tanuljon, szeretném leszögezni, hogy nem “olyan” fajta tanulásra gondoltam, mint ami az iskolában zajlik. Semmiképpen nem érdemes leültetni a gyereket egy szótárfüzet elé, hadd magoljon, vagy kikérdezni tőle a rendhagyó angol igék formáit.

Megtehetjük viszont azt, hogy beépítünk a mindennapjainkba angol 5 perceket, amikor játékosan, oldott formában kérdezünk tőle ezt-azt, vagy egy bizonyos szituációban megosztjuk vele tudásunk egy részét.

Hogy is működhet ez a gyakorlatban?

 

A legegyszerűbb, ha nem teremtünk mesterséges nyelvi helyzetet, hanem abból a helyzetből hozzuk ki a legjobbat, amiben éppen vagyunk. Például reggel, öltözéskor megkérdezhetjük a gyereket angolul, hogy melyik pólóját szeretné felvenni, vagy megkérhetjük, hogy vegye elő azt a ruhadarabot a szekrényből, amire megkérjük. (Which T-shirt do you want to put on? Take your jeans out of the wardrobe, please!)

Ha sikerült végrehajtani az utasítást, dícsérjük nagyon meg, milyen ügyes! Így aktivizálhatjuk a ruhadarabokra vonatkozó angol szókincset, miközben jól szórakozunk.

Ugyanígy, reggelinél is megkérdezhetjük, mit szeretne enni, vagy ahogy elővesszük a reggelihez szükséges dolgokat, elmondhatjuk angolul, mi kerül az asztalra. (What would you like to have for breakfast? Lets’s get the food out of the fridge. What is this? It’s bread, butter, jam, ham….)

Séta közben is rengetegalkalom akad az angol beszélgetésre. Például, ha meglátunk egy parkoló autót az utcán, elbeszélgethetünk a gyerekkel arról, hogy mi ez, milyen színű autó, mutassa meg a kerekeit, hol van a kormány, stb.
Persze készülhetünk előre, előző este átnézhetjük az ételek neveit, vagy az autóra vonatkozó szókincset, de nem muszáj. Egyszerűen kérdezhetünk olyasmit a gyerektől, amit biztosan tudunk, hiszen mi irányítjuk a beszélgetést.
Ez nem a hagyományos értelemben vett tanulás, amikor a gyerek a könyv fölött magol. A tapasztalat útján megszerzett, életszerű tudás mélyebbre épül    be, maga a tanulási folyamat is sokkal hatékonyabb.

Ha megtehetjük, meséljünk a gyereknek, minden este. Nagyszerű angol mesekönyveket lehet kapni, vagy akár ingyenesen letölteni a netről.

A könnyebb út az, ha valaki más foglalkozik a gyerekekkel angolul. El lehet küldeni őket nyelvi táborba, angol játszóházba. A gond ezekkel ott van, hogy egyszer csak vége lesz, aztán a gyerek ugyanúgy elfelejti, amit ott tanult, hiszen a vakációból még hetek vannak hátra.

Azért érdemes magunknak foglalkozni a gyerek idegen nyelvi fejlesztésével, mert így biztosított a folyamatosság (a szülő minden nap látja a gyereket), nem kell elvinni a tanárhoz (időt spórolunk), nem kell kifizetni az óradíjat (pénzt spórolunk), közelebb kerülhetünk a gyerekünkhöz, és közben jól szórakozunk.

Legjobb, ha természetesen beépül az angol nyelv használata a mindennapjainkba. Az eredmény nemsokára látszani fog, és mekkora örömet okozhat, ha a gyerek nyaralás alatt, külföldön is képes kommunikálni! 🙂

Szeretnél a gyerekeddel együtt tanulni angolul?

 

A szülő a legrosszabb tanár – tartja a mondás. Még sincs ez feltétlenül így, legalábbis nem minden esetben.

Ha a klasszikus “leadom az anyagot, aztán visszakérdezem” módszerrel tanítunk, akkor valóban nem a szülő a legjobb választás. A szülő-gyerek kapcsolat ugyanis elsősorban a szereteten alapszik, míg a tanár-diák viszony a tekintélyen. Nem jó keverni a kettőt.

Egy kivétel van ez alól: ha a szülő lelkesedik valamilyen téma iránt, őszintén szeret azzal a témával foglalkozni, és tapasztalatait szeretné gyerekével is megosztani. Ez esetben szó sincs iskolás módszerekről, közös játékról, mondókázásról, kacagásról, hasznos időtöltésről viszont annál inkább.

A legtöbb szülő együtt süt-főz a gyerekeivel, megtanítja őket hintázni, biciklizni, a társas együttlét szabályaira, és az alapvető erkölcsi normákra is. Miért ne taníthatná őket idegen nyelvre is? Persze nem arra gondolok, ha egy szülő semmit nem tud az adott nyelven. Ilyen esetben valóban szerencsésebb tanfolyamra járatni a gyereket, vagy megvárni az iskolai nyelvoktatást.

A legtöbb mai szülő azonban évekig tanult angolul, ha máshol nem is, az iskolában biztosan. Közülük jó néhányan használják is a nyelvtudásuk a munkahelyükön, vagy külföldi utazáskor. A másik csoportba tartozóknak alap-, vagy középfokú nyelvvizsgájuk van, de évek óta nem kellett megszólalniuk angolul.

Ők azok, akik jó eséllyel taníthatnák a gyerekeiket angolul.  A gyereknek jó, mert bármilyen nyelvi input hasznosul a későbbiekben, és olyan belső motivációt szerez a nyelvtanulásra, amelyet az iskola nem tud pótolni.  A szülő aktivizálhatja a passzív szókincsét, bővítheti azt. A pici gyerek elsősorban a szüleit utánozva tanul, érdemes tehát jó példát mutatni neki.

Hogyan is lehet angolul együtt játszani a gyerekeddel? Erről a “Módszer” menüpontban olvashatsz többet…

Image: FreeDigitalPhotos.net

Egynyelvű szülő nevelhet kétnyelvű gyereket?

Amikor először kerültem kapcsolatba ezzel a témával, az első reakcióm az volt, hogy ez lehetetlenség, vagy a legjobb esetben is erőszak a anyanyelv ellen. Tele voltam előítélettel, ami leginkább abból az itthoni közvéleményből eredt, hogy felesleges a kisgyereknek bármit is “tanítani”, hadd játsszon szabadon. Még a végén összezavarjuk szegényt.

Aztán kezdtem kitekinteni a magyar net által nyújtott lehetőségekből, és meglepődtem azon, amit találtam. Tőlünk nyugatabbra ugyanis sokan próbálkoznak ezzel. Klubokba szerveződnek, blogot írnak, fórumokon vitatják meg az elért eredményeket.

Néhány link a teljesség igénye nélkül:

Elgondolkodtató, hogy miközben itt, Magyarországon ennyire megoszlanak a vélemények a korai nyelvtanulás hasznosságáról, addig külföldön egyre szaporodik azoknak a vállalkozó kedvű szülőknek a száma, akik belevágnak egy ilyen kalandba.

Hogyan dicsérjük a gyereket angolul?

A dicséret a kisgyerek életének szerves része, örömforrás, visszaigazolás, önbizalom-építés. Pszichológusok könyvek tucatjait írtak arról, mennyire fontos, hogy a szülő sűrűn dicsérje a gyerekét.

Szülőként magyarul eléggé egyszerű dolgom volt, az “ügyes vagy!” eléggé univerzális dicséret. Rá lehet húzni a szobatisztaságtól a biciklizésen át a szép rajzig mindenre. Nagyon sokszor elhangzott ez a mondat nálunk az elmúlt években.

Amikor elkezdtük az angolozást, hasonló univerzális dicséretet kerestem, és nem találtam. Találtam helyette viszont ezt, ezt, és még ezt is. Kissé leesett állal nézegettem, ugyanis ez a 100-féle dicséret a magyar és az angol gondolkodás közti különbség ékes példája. Képzeljétek csak el, állok a játszótéren, és azt mondom a lányomnak, aki szép homokvárat épített “Milyen zseni vagy!” Vagy megmássza a csúszdát, és azt mondom “Hihetetlen vagy!”. A példák végtelenek. Angolul teljesen természetes a “csodálatos vagy!”, “tökéletes vagy!”, “szenzációs vagy!”, “most már semmi sem állíthat meg!” és társai.

Aztán persze csodálkozunk, amikor az amerikai gyerek már kiskorában eltervezi, milyen üzletbe fog, ha nagy lesz. Ha pedig nem sikerül, megrázza magát, és újat próbál. Közben a magyar társa gondolkozik, hezitál, hogy elég jó-e ő valamiben, meg merje-e tenni azt a bizonyos lépést.

Aki pici gyerekkorától kezdve ilyeneket hall, annak az önbizalma mérföldekkel nagyobb, mint aki csak az “ügyes vagy!”-ot hallja nap mint nap. Ha a teljesítményt értékeljük, biztatjuk a gyereket, nagyobb kedvvel fog újra próbálkozni. A kedvenc angol dicséretem a “You’ve tried hard!”(= keményen próbálkoztál) Azért ez a kedvencem, mert az igyekezetet értékeli, nem a teljesítményt. Ami a legtávolabb áll tőlem, az a “You”re a winner!” ( = győztes vagy). Azért nem szeretem, mert ha valaki győztes az önmagában feltételezi a vesztesek létét is.

Magyar vagyok, tehát nem tudok 100%-ban azonosulni az angol, amerikai gondolkodásmóddal. De amit jónak tartok, átveszem, és alkalmazom. Amióta angolul dicsérek, a magyar dicséreteim is színesebbek, változatosabbak lettek. Elsősorban a próbálkozásokat dicsérem, ha nem járnak sikerrel, akkor is.

A lányom ma megmászta a legnagyobb csúszdát. “Well done, Lilly!” 🙂