Angol gyerekdalok, mondókák magyar gyerekeknek

Mindenki által ismert tény, hogy a kisgyerekeknek az éneklés, mondókázás, mozgással egybekötött játék olyan folyamat, amely élményszerűen tanít, és eközben egyszerre több területet fejleszt. Ezek a játékok nemcsak szórakoztatják, hanem fejlesztik is a gyerekek koncentrálóképességét, ritmusérzékét, hallását, figyelmét.

Éppen ezért, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekünk könnyedén és zökkenőmentesen tanuljon meg angolul (és azt sem árt, ha közben jól szórakozik), akkor a legtöbb, amit tehetünk, az, ha a korának megfelelő idegen nyelvű anyagokkal látjuk el.

Honnan tudhatjuk, mi a korának megfelelő tartalom? Szerencsére az angol nyelv dal-, és mondókakészlete hatalmas, sokszínű, változatos, és könnyedén hozzáférhető. Igen ám, de a videó-megosztó portálokon található, szép, színes angol mondókák, gyerekdalok többnyire angol anyanyelvű gyerekek számára készültek.

A magyar szülő meg csak tanácstalanul nézi, hiszen nem érti a szöveget. Hogyan is érthetné, hiszen a szöveget nem szokták feliratként odatenni a videóra, ha meg kivételesen mégis ott van, akkor olyan szavakat tartalmaz, amelyekről sosem hallott.

Az angol mondókák ősi eredete

Az angol mondókák, gyerekdalok az angol kultúrkincs részei, ahogy a magyar mondókák is a magyar kultúra részét képezik. Nem segít a közérthetőségen az a tény, hogy ezek a rigmusok gyakran több száz évesek, és eredetük a középkor homályába vész.

Gondoljunk csak az alábbi magyar mondókára:

“Gólya, gólya, gilice!
Mitől véres a lábad?
Török gyerek megvágta,
Magyar gyerek gyógyítja.
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel.”

Ha ezt kellene lefordítani idegen nyelvre, igencsak gondban lennénk. Természetesen le lehet fordítani, meg is értenék a szavakat, csak a tartalom, az értelem nem menne át a fordításon. Hogyan is mehetne, hiszen ahhoz tudni kellene arról, hogy sokáig volt török uralom Magyarországon, nem ártana hallani az ősmagyar sámánisztikus vallásról, az orvoslás törzsi módjairól, a zene gyógyító erejéről.

Az angol mondókákkal, gyerekdalokkal is ez a helyzet. Ezekben a dalocskákban gyakran egy rég letűnt, középkori világ elevenedik meg, úrhölgyekkel és cselédlányokkal, olyan hangutánzó és hangulatfestő szavakkal, amelyeket nem tanítanak az iskolákban, a nyelvtanfolyamokon.

Angol mondókák, gyerekdalok magyar gyerekeknek

Azt is nehéz kiválasztani a nagy kínálatból, hogy mi az, ami igazi, autentikus, és mi a feldolgozás, díszített-újragondolt tartalom. Mi az, amit érdemes lenne a magyar gyerekeknek megtanítani, és mi az, amit inkább hagyjunk ki?

Ezekre a kérdésekre válaszolva indul most el az új, angol gyerekdalos-mondókás sorozatom, amelynek minden része magyar gyerekeknek szól. A mondókákat úgy válogattam ki, hogy a szövegük egyszerű, könnyen érthető legyen, a benne szereplő szavakat pedig könnyen fel lehessen használni más mondatokban is.

A mondókák szövege elérhető angol és magyar felirattal,  a legkisebbek kedvéért pedig magyar alámondás is szerepel bennük.

Az első ilyen gyerekdal a “The Muffin Man”, “A muffinos ember”.

Nyáron is meséljünk angolul a gyerekeknek!

Mi is történik nyáron a gyerekek tudásával? A vakáció hosszú hetei alatt gyakran azt is elfelejtik, amit addig megtanultak. Ez különösen jellemző a kisiskolásokra, akik ősszel, iskolakezdéskor képesek úgy bámulni a szorzótáblára, mintha akkor látnák először.

A korai nyelvtanulással is ez a helyzet, az idegen nyelvtudást különösen veszélyezteti a nyári felejtés réme. Ha nem használjuk, a kínkeservesen megszerzett tudás, angol nyelvtan és szókincs először passzív tudássá alakul, majd szépen fokozatosan elkopik. A felnőtteknél nem feltétlenül van így, ott évtizedekig is megmaradhat a nem használt idegen nyelvtudás passzív formában, a gyerekeknél viszont sajnos ez történik. Ők gyorsabban sajátítanak el idegen nyelveket, de gyorsabban is elfelejtik ezeket, ha nem használják.

Francia kutatók egy kísérlet során azt kutatták, hogy mennyire emlékeznek az anyanyelvükre azok a felnőttek, akiket gyerekkorukban más nemzethez tartozó család adoptált. A kísérletben Koreában született, Franciaországban nevelkedett emberek vettek részt. Az eredményekből kiderült, hogy a kisgyerekkorban adoptált koreaiak felnőtt korukban már azt sem tudták megállapítani, hogy a számukra ismeretlen mondat koreaiul van. Teljesen elfelejtették a saját anyanyelvüket.

Ha ez megtörténhet az anyanyelvvel, akkor a másodikként tanult nyelv még inkább veszélyeztetett. Ezért nagyon fontos, hogy gyerekeinknek biztosítsuk a folyamatos gyakorlás lehetőségét, különösen nyáron, amikor az iskolai szinten tartás nem biztosított.

Hogyan tehetjük meg ezt?

Mielőtt sokan a szívükhöz kapnának, hogy “szegény” gyerek hadd legyen gyerek legalább nyáron,  és ne tanuljon, szeretném leszögezni, hogy nem “olyan” fajta tanulásra gondoltam, mint ami az iskolában zajlik. Semmiképpen nem érdemes leültetni a gyereket egy szótárfüzet elé, hadd magoljon, vagy kikérdezni tőle a rendhagyó angol igék formáit.

Megtehetjük viszont azt, hogy beépítünk a mindennapjainkba angol 5 perceket, amikor játékosan, oldott formában kérdezünk tőle ezt-azt, vagy egy bizonyos szituációban megosztjuk vele tudásunk egy részét.

Hogy is működhet ez a gyakorlatban?

 

A legegyszerűbb, ha nem teremtünk mesterséges nyelvi helyzetet, hanem abból a helyzetből hozzuk ki a legjobbat, amiben éppen vagyunk. Például reggel, öltözéskor megkérdezhetjük a gyereket angolul, hogy melyik pólóját szeretné felvenni, vagy megkérhetjük, hogy vegye elő azt a ruhadarabot a szekrényből, amire megkérjük. (Which T-shirt do you want to put on? Take your jeans out of the wardrobe, please!)

Ha sikerült végrehajtani az utasítást, dícsérjük nagyon meg, milyen ügyes! Így aktivizálhatjuk a ruhadarabokra vonatkozó angol szókincset, miközben jól szórakozunk.

Ugyanígy, reggelinél is megkérdezhetjük, mit szeretne enni, vagy ahogy elővesszük a reggelihez szükséges dolgokat, elmondhatjuk angolul, mi kerül az asztalra. (What would you like to have for breakfast? Lets’s get the food out of the fridge. What is this? It’s bread, butter, jam, ham….)

Séta közben is rengetegalkalom akad az angol beszélgetésre. Például, ha meglátunk egy parkoló autót az utcán, elbeszélgethetünk a gyerekkel arról, hogy mi ez, milyen színű autó, mutassa meg a kerekeit, hol van a kormány, stb.
Persze készülhetünk előre, előző este átnézhetjük az ételek neveit, vagy az autóra vonatkozó szókincset, de nem muszáj. Egyszerűen kérdezhetünk olyasmit a gyerektől, amit biztosan tudunk, hiszen mi irányítjuk a beszélgetést.
Ez nem a hagyományos értelemben vett tanulás, amikor a gyerek a könyv fölött magol. A tapasztalat útján megszerzett, életszerű tudás mélyebbre épül    be, maga a tanulási folyamat is sokkal hatékonyabb.

Ha megtehetjük, meséljünk a gyereknek, minden este. Nagyszerű angol mesekönyveket lehet kapni, vagy akár ingyenesen letölteni a netről.

A könnyebb út az, ha valaki más foglalkozik a gyerekekkel angolul. El lehet küldeni őket nyelvi táborba, angol játszóházba. A gond ezekkel ott van, hogy egyszer csak vége lesz, aztán a gyerek ugyanúgy elfelejti, amit ott tanult, hiszen a vakációból még hetek vannak hátra.

Azért érdemes magunknak foglalkozni a gyerek idegen nyelvi fejlesztésével, mert így biztosított a folyamatosság (a szülő minden nap látja a gyereket), nem kell elvinni a tanárhoz (időt spórolunk), nem kell kifizetni az óradíjat (pénzt spórolunk), közelebb kerülhetünk a gyerekünkhöz, és közben jól szórakozunk.

Legjobb, ha természetesen beépül az angol nyelv használata a mindennapjainkba. Az eredmény nemsokára látszani fog, és mekkora örömet okozhat, ha a gyerek nyaralás alatt, külföldön is képes kommunikálni! 🙂

Szeretnél a gyerekeddel együtt tanulni angolul?

 

A szülő a legrosszabb tanár – tartja a mondás. Még sincs ez feltétlenül így, legalábbis nem minden esetben.

Ha a klasszikus “leadom az anyagot, aztán visszakérdezem” módszerrel tanítunk, akkor valóban nem a szülő a legjobb választás. A szülő-gyerek kapcsolat ugyanis elsősorban a szereteten alapszik, míg a tanár-diák viszony a tekintélyen. Nem jó keverni a kettőt.

Egy kivétel van ez alól: ha a szülő lelkesedik valamilyen téma iránt, őszintén szeret azzal a témával foglalkozni, és tapasztalatait szeretné gyerekével is megosztani. Ez esetben szó sincs iskolás módszerekről, közös játékról, mondókázásról, kacagásról, hasznos időtöltésről viszont annál inkább.

A legtöbb szülő együtt süt-főz a gyerekeivel, megtanítja őket hintázni, biciklizni, a társas együttlét szabályaira, és az alapvető erkölcsi normákra is. Miért ne taníthatná őket idegen nyelvre is? Persze nem arra gondolok, ha egy szülő semmit nem tud az adott nyelven. Ilyen esetben valóban szerencsésebb tanfolyamra járatni a gyereket, vagy megvárni az iskolai nyelvoktatást.

A legtöbb mai szülő azonban évekig tanult angolul, ha máshol nem is, az iskolában biztosan. Közülük jó néhányan használják is a nyelvtudásuk a munkahelyükön, vagy külföldi utazáskor. A másik csoportba tartozóknak alap-, vagy középfokú nyelvvizsgájuk van, de évek óta nem kellett megszólalniuk angolul.

Ők azok, akik jó eséllyel taníthatnák a gyerekeiket angolul.  A gyereknek jó, mert bármilyen nyelvi input hasznosul a későbbiekben, és olyan belső motivációt szerez a nyelvtanulásra, amelyet az iskola nem tud pótolni.  A szülő aktivizálhatja a passzív szókincsét, bővítheti azt. A pici gyerek elsősorban a szüleit utánozva tanul, érdemes tehát jó példát mutatni neki.

Hogyan is lehet angolul együtt játszani a gyerekeddel? Erről a “Módszer” menüpontban olvashatsz többet…

Image: FreeDigitalPhotos.net

Miért is?

Miért is döntöttem úgy, hogy megpróbálom a “lehetetlent”, magyar anyanyelvűként angolul “tanítani” a lányomat?

Először is, idegen nyelven tudni jó, bármilyen idegen nyelv is legyen az. Közhellyel élve “ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy”. Ez fokozottan érvényes mai, pénz-orientált világunkra, ahol a nyelvtudás nem cél, hanem eszköz egy jobb pozíció megszerzése érdekében.

Látom, hogy a legtöbb ember mennyit kínlódik a nyelvtanulással az iskolában, a nyelviskolákban, vagy otthon. Több éves iskolai tanári tapasztalattal rendelkezem, és ennek fényében állítom, hogy az iskolai nyelvoktatás ma Magyarországon nincs a helyzet magaslatán, és akkor még finoman fogalmaztam. Az iskolában a gyerekek legtöbbször unalmas, érthetetlen, kötelező nyűgnek élik meg a nyelvtanulást. Az okok többrétűek: kezdve az életkori sajátosságokat figyelmen kívül hagyó múlt századi szemléletű nyelvoktatástól, a nagy csoportlétszámokon át az alulmotivált tanulókig sok minden ide tartozik. Az akadályokat sikeresen vevő tanuló mögött legtöbb esetben komoly szülői segítség áll. A leghaladóbb szemléletű, érdekesen tanító tanár óráját is tönkreteheti néhány felmentett tanuló, akik az egész csoport munkáját ellehetetlenítik.

A nyelviskolában egy fokkal jobb a helyzet, de a tanfolyamok ára eléggé sok embert elriaszt ettől a tanulási formától. A hőn áhított nyelvvizsga megszerzésével pedig új gondok jönnek elő: a megszerzett tudást meg is kell tartani, folyamatosan ápolni kell. Ez újabb komoly pénzösszegeket emészt fel.

Ezeket végiggondolva kezdett motoszkálni fejemben a gondolat, hogy valahogyan át kellene adnom gyermekeimnek az angol nyelvtudásomat. Először arra gondoltam, hogy majd az iskolában, ha arra kerül a sor, milyen jó lesz, mert itthon fogom tudni korrepetálni őket. Aztán az is eszembe jutott, hogy miért is várjak az iskoláig? Körülnéztem a neten, és megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy milyen komoly iparággá vált az ovis nyelvtanulás. De miért is várjak az óvodáig? Ott jó eséllyel heti 2-3 angol foglalkozás van, egy-egy félóra, és kész. Abból eléggé nehezen lehet használható nyelvtudást felépíteni.

A következtetés magától adódott: a legegyszerűbb az lenne, ha valahogyan itthon, tőlem tanulna meg angolul.

Ennek a feladatnak a megvalósításáról szól ez a blog, a nehézségekkel és a buktatókkal együtt.