Kéttannyelvű iskola – előnyök, hátrányok

Sok szülő teszi fel ezt a kérdést magának, amikor az iskolaválasztással kapcsolatban kell döntenie. Vajon megéri kéttannyelvű iskolába íratnom a gyermekemet? Fogja bírni azt a sok tanulást, a rengeteg plusz órát? Mikor lesz ideje játszani? Megéri ezt választani egy általános tantervű iskola helyett? Ha nem ezt választom, akkor a gyerekem lemarad, kimarad?

Úgy hozta az élet, hogy egy ideje egy budapesti kéttannyelvű általános iskolában tanítok angolt. Különleges helyzetben vagyok, hiszen a gyerekeim is kéttannyelvű iskolába járnak, és nem ugyanoda, ahol én tanítok, így egyrészt tanárként, másrészt szülőként is belelátok nem egy, hanem mindjárt két ilyen iskola működésébe.

A válasz a fenti kérdésekre nem egyszerű, és soha nem fekete-fehér. Akármilyen döntést is hoz a szülő, mindkét esetben megvannak az előnyök és a hátrányok, olyan dolgok, amelyet megnyer a szülő és a gyerek, és olyanok is, amelyeket pedig elveszít.

Kezdjük a pozitív oldallal. Miért jó kéttannyelvű általános iskolába iratni a gyereket?

A kéttannyelvű iskola előnyei

  • Itt biztosan meg fog tanulni angolul (vagy olyan más idegen nyelven, ami annak az iskolának a specialitása).
  • Élő kapcsolata lesz az angol nyelvvel, tehát nem csak az igeidőket fogja bemagolni, meg a nyelvtani szabályokat, hanem igenis használni fogja a nyelvet, napi szinten.
  • Jó kiejtése lesz, köszönhetően az anyanyelvi tanárok jelenlétének.
  • Olyan gyerekek társaságában lesz nap, mint nap, akik szeretnek tanulni. Na jó, ez talán egy kicsit túlzás, mert ha megkérdezek egy gyereket, biztosan nem mondja ezt így ki, viszont az angol nyelvet minden két tannyelvű iskolába járó gyerek szereti. Ezek a gyerekek kíváncsiak, nyitottak a világ történéseire, egyszóval szeretnek tanulni.
  • Az ilyen iskolába kevesebb olyan gyerek jár, akiknek a családjában nem érték a tanulás, a tudás. Mivel a csoport tényleg szeretne tanulni, sokkal jobb eredmény érhető el velük, mint ahol az óra fele a fegyelmezéssel megy el.
  • A gyerek megismer egy másfajta gondolkodásmódot, más kultúrát. Nyitottabb lesz a világra, könnyebben tud majd alkalmazkodni egy multikulturális környezethez, mint aki csak magyarul beszélő, egynyelvű környezetben nő fel.
  • Könnyebben illeszkedik be egy külföldi iskolába, hiszen már itthon megtapasztalta, milyen kézzel-lábbal, gesztusokkal, pár szóval megértetni magát az anyanyelvi tanárral. Nem stresszel azon, hogy nem érti tökéletesen, amit neki mondanak, hiszen képes a szövegkörnyezet alapján megfejteni a szavak körülbelüli jelentését.
  • Ha mind a gyerek, mind a szülő komolyan veszi a nyelvtanulást, az általános iskolát középfokú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal zárhatja a gyerek. Ha kéttannyelvű középiskolában tanul tovább (másik nyelvből), 18 éves korára két középfokú nyelvvizsgája lehet. Ha ezután főiskolán, egyetemen továbbtanul, a két nyelvvizsgával biztosan el tud majd helyezkedni, akár Magyarországon, akár külföldön.
  • Ha megnézzük, mennyit kell fizetni egy nyelviskolában, vagy egy magántanárnak, amíg a nyelvtanuló a középfokú nyelvvizsgáig eljut – sok százezres, ha nem milliós nagyságrendről van szó. A kéttannyelvű iskolában mindez megspórolható, a nyelvvizsgához szükséges tudás ingyen és bérmentve megszerezhető.

Nem lenne teljes a kép, ha kihagynám a negatívumokat, hiszen mint mindennek, a kéttannyelvű iskoláknak is vannak árnyoldalai.

A kéttannyelvű iskola hátrányai

  • Sokat kell tanulni. Ez nem úgy működik, hogy első osztály elején beviszem a csak magyarul tudó gyereket, aztán nyolcadik végén kijön a kapun, tökéletes angol nyelvtudással a tarsolyában. Tanulni kell, nem keveset, különben a bukdácsolók, lemorzsolódók táborát fogja gyarapítani.
  • Az előző pontból következik, hogy a szülő nem dőlhet hátra. Amíg kicsi a gyerek, és nem megy az önálló nyelvtanulás, napi szinten kell segíteni, kikérdezni, ellenőrizni. Ha a szülő (vagy nagyszülő, esetleg nagyobb testvér) nem segít, a gyerek magára marad. A tananyag pedig akkora, hogy abban garantáltan lesz olyan rész, ami nem megy olyan fényesen.  Érdemes átgondolni, hogy van-e a családban olyasvalaki, aki együtt tud tanulni a gyerekkel, hetente többször is, éveken át.
  • Nagyon kevés szabadidő marad. A kéttannyelvű iskolába járó alsós gyerekeknek 28-29 tanórájuk van egy héten, amiből heti 5 nyelvóra.  Konkrétan ez azt jelenti, hogy előfordul 7. óra is, amikor a kisgyereknek ugyanúgy figyelnie kell, és a szabályokat betartania, mint reggel 8 órakor, amikor frissen beül az iskolapadba. Délután 4-kor, amikor kijön a gyerek az iskolából, előfordul, hogy nincs kész az összes leckéje, mert annyi a tanulnivaló, hogy nem lett kész a tanulószobán. Ilyenkor estefele még házit   kell készíteni, készülni kell másnapra a nyűgös, fáradt gyerekkel, és esetleg a sportolást is ezekbe a délutáni órákba kell belesűríteni. Nem egyszerű, sem a szülőnek, sem a gyereknek.
  • Néha olyan dolgokat kell megtanulni, ami kifejezetten szaknyelvhez tartozik. A harmadik-negyedik osztályosok angolul tanulják a természetismeretet, és vannak a tankönyvükben érdekes dolgok. Gondolok itt olyan szavakra, mint a potroh, poszméh, ebihal, úszóhártyás láb, ízeltláb. Hiába tud valaki angolul, biztosan lesz olyan szó a gyereke tankönyvében, amiről még hírből sem hallott.
  • Nem úgy van az, mint a szülők gyerekkorában, amikor volt napi 4-5 óra, aztán mehetett haza a gyerek, szabadon játszani. Játékra hét közben alig marad idő, nagy a hajtás, különösen, ha a kéttannyelvű iskola mellett még aktívan sportol, vagy zenél is a gyerek.

Érdemes-e tehát kéttannyelvű iskolába íratni a gyereket?

A választ mindenkinek magának kell meghoznia. Sokmindentől függ, hogy mi számít jó döntésnek, mindenki gondolja át a gyereke teherbírását, azt, hogy van-e a családban valaki, aki folyamatosan és aktívan segítheti a gyerek nyelvtanulását. Semmi sincs ingyen, és most nem a pénzre gondolok, hanem a nyelvtanulásba fektetett időre, energiára, erőfeszítésre, szülő és gyerek részéről egyaránt. A befektetett energia sokszorosan megtérül, de attól még nem könnyű. Mindenkinek javasolom, hogy menjen el a kiszemelt iskola nyílt napjaira, beszéljen a már oda járó gyerekek szüleivel, gondolja végig a saját lehetőségeit, és ezeknek a függvényében hozza meg a döntését. A nehézségek ellenére érdemes a kéttannyelvű iskolát választani, hiszen nagyon sok olyan gyereket ismerek, akik a kéttannyelvű mellett egyesületben sportolnak, vagy zeneiskolában zenélnek.

Ti mit gondoltok a témáról? Milyen tapasztalataitok vannak?  Írjátok meg lent kommentben! Előre is köszönöm!

A Halloween és a magyar gyerekek

Halloween van ismét. Ilyenkor megjelennek az üzletekben a csontváz-, tök-, zombi- és banyajelmezek, a gyerekek lelkesednek, a magyar társadalom pedig éles vágással két táborra szakad: a Halloween-t elfogadókra, és az ellenzőkre.

 

Nem magyar ünnep, nem kell nekünk, mondja a fújolók kórusa. Miért kell a Nyugatot majmolni, válogatás nélkül átvenni mindent, ami onnan jön? Mi lesz így a mindenszentek ünnepével és a halottak napjával? Tényleg zombivadász ijesztgetéssé kell alacsonyítani ezt a szép és fennkölt magyar ünnepet?

Közben meg a Halloween lassan, kitartóan beszivárog az életünkbe. Van, ahol már becsengetnek a szomszédba a gyerekek cukorkát követelve, de elég csak megnézni az őszi szünet idejére szervezett ingyenes gyerekprogramok listáját, és lehet látni, hogy a Halloween-mulatság előkelő helyen szerepel benne.

A történelem során szomorú, de gyakori jelenség volt, hogy az erős, domináns, nagyobb követőtáborral rendelkező kultúra kiszorította, elfeledtette a kisebb létszámú, gyengébb népek ünnepeit. Sose ment ez zökkenőmentesen, de a bukott birodalmak istenei sorra eltűntek a köztudatból. Néha felsőbb parancsra történt ez (gondoljunk a honfoglalás-kori hitre és a keresztény hittérítőkre), néha meg egyszerűen “divatossá” vált az új módi, ahogyan most is a Halloween.

Akár egy generációval ezelőtt, gyerekkoromban még szó sem volt Halloween-ről. Volt tökfaragás a nagyszüleimmel, volt mindenszentek, amikor templomba mentünk, és halottak napja, amikor a temetőben gyerekként meggyújthattunk a gyertyákat. Akkoriban minden halottak napján kopogósra fagytam, annyira hideg volt a temetőkben. A valóban szép és fennkölt ünnepet azért nem szerettem, mert mindenki olyan nagyon szomorú volt.

Ehhez képest a gyerekeim, akik két tannyelvű iskolába járnak, már hónapokkal ezelőtt elkezdték a Halloween-ezést (van ilyen szó?!). Volt tökfaragó-verseny az iskolában, és már hetekkel előtte lehetett arról sutyorogni az osztálytársakkal, hogy akkor most boszinak öltöznek vagy póknak, esetleg csontváznak. Készültek rá, akarták, csillogott a szemük. Én engedtem nekik, így lett ma reggel egyikük boszorka, másikuk csontváz. Nagyon boldogan mentek ma reggel iskolába, ahol az amerikai angol tanárukkal végigveszik a Halloween-hagyományokat, és cukorkát is kapnak. Sokat. Közben meg egymást ijesztgetik az iskola folyosóin és nagyokat nevetnek.

Bennem is kettős érzések kavarognak a Halloween-nel kapcsolatban. Ha a gyerekeim az angol ünnep bűvöletében nőnek fel, akkor vajon elvesztenek egy részt a magyarságukból? Kis ország vagyunk, a területeket elvették, a kultúrának magunk adjuk oda?

Aztán ránézek a gyerekeim boldog arcocskájára, és megnyugszom. A Halloween még egy alkalom nekik a jelmezes beöltözésre a farsangon kívül, és szemmel láthatóan boldogabbak, mint amikor a temetőben csendben elmélkedünk. Az is kell, hogyne. A gyerek így találkozik a halál fogalmával, de az elmúlás ijesztő reménytelenségét feloldhatja a Halloween-es bolondozás. A mi családunkban megfér a két ünnep egymás mellett.

Ti mit gondoltok erről?

Ha tetszett a bejegyzés, oszt meg az ismerőseid körében. Köszönöm.