A Halloween és a magyar gyerekek

Halloween van ismét. Ilyenkor megjelennek az üzletekben a csontváz-, tök-, zombi- és banyajelmezek, a gyerekek lelkesednek, a magyar társadalom pedig éles vágással két táborra szakad: a Halloween-t elfogadókra, és az ellenzőkre.

 

Nem magyar ünnep, nem kell nekünk, mondja a fújolók kórusa. Miért kell a Nyugatot majmolni, válogatás nélkül átvenni mindent, ami onnan jön? Mi lesz így a mindenszentek ünnepével és a halottak napjával? Tényleg zombivadász ijesztgetéssé kell alacsonyítani ezt a szép és fennkölt magyar ünnepet?

Közben meg a Halloween lassan, kitartóan beszivárog az életünkbe. Van, ahol már becsengetnek a szomszédba a gyerekek cukorkát követelve, de elég csak megnézni az őszi szünet idejére szervezett ingyenes gyerekprogramok listáját, és lehet látni, hogy a Halloween-mulatság előkelő helyen szerepel benne.

A történelem során szomorú, de gyakori jelenség volt, hogy az erős, domináns, nagyobb követőtáborral rendelkező kultúra kiszorította, elfeledtette a kisebb létszámú, gyengébb népek ünnepeit. Sose ment ez zökkenőmentesen, de a bukott birodalmak istenei sorra eltűntek a köztudatból. Néha felsőbb parancsra történt ez (gondoljunk a honfoglalás-kori hitre és a keresztény hittérítőkre), néha meg egyszerűen “divatossá” vált az új módi, ahogyan most is a Halloween.

Akár egy generációval ezelőtt, gyerekkoromban még szó sem volt Halloween-ről. Volt tökfaragás a nagyszüleimmel, volt mindenszentek, amikor templomba mentünk, és halottak napja, amikor a temetőben gyerekként meggyújthattunk a gyertyákat. Akkoriban minden halottak napján kopogósra fagytam, annyira hideg volt a temetőkben. A valóban szép és fennkölt ünnepet azért nem szerettem, mert mindenki olyan nagyon szomorú volt.

Ehhez képest a gyerekeim, akik két tannyelvű iskolába járnak, már hónapokkal ezelőtt elkezdték a Halloween-ezést (van ilyen szó?!). Volt tökfaragó-verseny az iskolában, és már hetekkel előtte lehetett arról sutyorogni az osztálytársakkal, hogy akkor most boszinak öltöznek vagy póknak, esetleg csontváznak. Készültek rá, akarták, csillogott a szemük. Én engedtem nekik, így lett ma reggel egyikük boszorka, másikuk csontváz. Nagyon boldogan mentek ma reggel iskolába, ahol az amerikai angol tanárukkal végigveszik a Halloween-hagyományokat, és cukorkát is kapnak. Sokat. Közben meg egymást ijesztgetik az iskola folyosóin és nagyokat nevetnek.

Bennem is kettős érzések kavarognak a Halloween-nel kapcsolatban. Ha a gyerekeim az angol ünnep bűvöletében nőnek fel, akkor vajon elvesztenek egy részt a magyarságukból? Kis ország vagyunk, a területeket elvették, a kultúrának magunk adjuk oda?

Aztán ránézek a gyerekeim boldog arcocskájára, és megnyugszom. A Halloween még egy alkalom nekik a jelmezes beöltözésre a farsangon kívül, és szemmel láthatóan boldogabbak, mint amikor a temetőben csendben elmélkedünk. Az is kell, hogyne. A gyerek így találkozik a halál fogalmával, de az elmúlás ijesztő reménytelenségét feloldhatja a Halloween-es bolondozás. A mi családunkban megfér a két ünnep egymás mellett.

Ti mit gondoltok erről?

Ha tetszett a bejegyzés, oszt meg az ismerőseid körében. Köszönöm.

Angol nyelvtanulás gyerekeknek, otthon – 1 év tapasztalatai

Egy évvel ezelőtt, november elején úgy döntöttem, hogy angolul próbálom tanítani a gyerekeimet, otthon. Tanítást írtam, mert sokak számára az egyértelmű, hogy az idegen nyelvet bizony tanulni kell. Én ennek az ellenkezőjét akartam kipróbálni, ezért vágtam bele ebbe a kísérletbe. A fő kérdés, amelyre a választ kerestem: lehetséges nem angol anyanyelvűként átadni ezt a nyelvet kisgyerekeimnek?

Kétnyelvű gyerek?

Először is leszögezem, hogy nem állt célomban kétnyelvű gyereket nevelni. Gyerekeim magyar anyanyelvűek, magyar szülők mellett Magyarországon nevelkednek. Amikor elkezdtem a kísérletet, arra gondoltam, hogy milyen jó lenne megóvni őket azoktól a nyelvoktatási módszerektől és tapasztalatoktól, ahogy annak idején engem tanítottak az iskolában. Nem akartam, hogy a szótárfüzet felett kelljen görnyedniük, és nyelvtani szabályokat magolniuk, ahelyett, hogy beszélni tanulnának.

Angol játékok a gyerekeknek?

Először angol foglalkozásokban gondolkoztam, amelyek során játékosan megismertetem a gyereket a különböző témakörökkel, mint például állatok nevei, cselekvések, a lakás helységei, stb. Aztán gyorsan elvetettem az ötletet. Úgy éreztem, a legegyszerűbb az, ha nem teremtek mesterséges beszédhelyzeteket, hanem a nap egy részét egyszerűen angolul éljük meg.

 Információhiány a korai nyelvelsajátításról

Amikor elkezdtem az angolozást gyerekeimmel, úgy indultunk el ezen az úton, hogy nem tudtam, hová fog vezetni. A neten kevés információ található a korai nyelvelsajátításról, saját kútfőből származó, valódi tapasztalatokra gondolok. Olyan információkat találtam, hogy a szülő elkezdett angolul játszani a gyerekével, aztán hipp-hopp, egyszer csak érteni, majd beszélni is kezdett a gyerek angolul. A csak magyarul tudó gyerek és az angolul is beszélő gyerek közti állapotról, a kétnyelvűség felé vezető út nehézségeiről, buktatóiról nem igazán beszél senki.

Tapasztalatok: működik az otthoni nyelvtanulás?

 

Lilla lányom két és fél éves volt, Emese baba pedig fél éves, amikor elkezdtük az angolt napi szinten használni. 9 hónapig az volt a napi forgatókönyv, hogy a reggeli ébredés után átváltottam angolra, és kb. délután 1 óráig, a délutáni alvásig csak angolul beszéltem a gyerekekhez. Lilla nem szerette a nyelvek közti váltást, ezért ragaszkodtam ahhoz, hogy a forgatókönyv minden nap ugyanaz legyen. Az óvodakezdéssel szeptemberben mindez megváltozott, mivel reggel 9-től du. 4-ig oviban van a gyerek, ezért most akkor váltok át az angolra, ahogy kilépünk az ovi ajtaján, és egészen az esti meséig tart az angol időszak.

Az elmúlt évben átlagban minden egyes nap kb. napi 4 órát éltünk meg angolul a gyerekekkel. Igyekeztem nem kihagyni egy napot sem, kivéve azt a 3 hetet a nyáron, amikor a nagyszülőknél voltunk. A gyerekek csak tőlem hallották az angolt, nincs kapcsolatuk anyanyelvi beszélőkkel. Próbálkoztam angol zenebölcsibe vinni őket,  és egy nagynevű korai nyelvelsajátítással foglalkozó tanfolyamra is ellátogattunk, de úgy ítéltem meg, hogy nekünk felesleges ezekre a helyekre járni. Nagyon kevésnek tartom azt a heti 1-2 órát, amelyet ezek a tanfolyamok biztosítanak, hiszen a gyerekeim napi szinten többet hallották ennél az angolt. Körülnéztem az angol óvodák között is, aztán ezt az ötletet is elvetettem. Kevés helyen alkalmaznak angol anyanyelvű óvónénit, ahol meg igen, az nagyon drága, különösen két gyerek számára. Ha be is került volna a lányom egy ilyen oviba, a gyerekek egymás között mégis csak magyarul beszéltek volna, és csak az egyik óvó néni lett volna angol. Így nem igazán bánom, hogy ezt kihagytuk.

Napi 4 óra angol és az elért eredmények

Hol tartunk most? Egy év, napi négy óra angol, a gyerek két és fél éves korától, mire volt elég? Nem lett kétnyelvű a gyerekem, ahhoz ez az angol nyelvű input kevésnek bizonyult. Az eredmény, amit egy év után fel tudok mutatni: szinte mindent megért, amit angolul mondok neki. Ha angolul kérdezek tőle valamit, magyarul válaszol, az angol nyelvű kéréseket, utasításokat követi, végrehajtja. Rengeteg angol mondókát, dalocskát ismer, ezeket boldogan énekli, mondogatja. Nem beszél angolul, pár szót kivéve: yes, no, this one. Tudom, ez édeskevés, de azt is tudom, hogy ennél sokkal többet tud. Sajnos nem akar beszélni, illetve nem érzi szükségét, mert tudja, hogy anya magyarul is megérti.

A magyar ovi rontott a helyzeten, amíg itthon volt egész nap, gyakrabban kevert angol szavakat a magyar mondatokba, illetve angol mondatkezdeményei is voltak. Amióta oviba jár, nagyon domináns lett a magyar nyelv, hiszen immár ez a kis barátai, és az óvó nénik nyelve is.

Jövőbeli tervek: angol bébiszitter, játszótárs, angliai út

Nem tudom, hogy fogunk kimozdulni erről a holtpontról, ahol most tartunk, egyáltalán sikerül-e majd. Úgy gondolom, ahhoz, hogy beszélni kezdjen, nem ártana egy olyan beszélgetőtárs, aki nem ért magyarul, esetleg egy angliai kiruccanás. Mivel ez jelenleg nem megvalósítható, így próbálok a realitások talaján maradni: kitartok a napi 4 óra angol mellett, és próbálok egyre nagyobb passzív szókincset építeni a gyerekeimnek. Ha majd lesz rá lehetőségem, fogadok egy anyanyelvű tanárt a gyerekeim mellé, játszani heti 1-2 órát. Egyelőre kivárok, hiszen Lilla magyarul is eléggé későn, 2,5 évesen kezdett el beszélni.

Emese most másfél éves, és abban a korszakban van, hogy minden szót automatikusan ismétel utánam, legyen az magyarul vagy angolul. Sokkal előrébb tart a nyelvhasználatban, mint Lilla ennyi idősen. Mivel ő pici baba kora óta hallja az angolt, nagyon kíváncsian várom, hová vezet mindez nála.

Gyeses anyuka és az idegen nyelv

Végezetül leírom azt is, hogy rám hogyan hatott ez az időszak. 2,5 év itthonlét után szükségem volt némi erőfeszítésre, hogy a nap egy részében csak angolul kommunikáljak és gondolkozzak. Egy idő után ez természetessé vált, ahogyan az is, hogy esténként szótárban nézek meg olyan szavakat, amelyeket addig nem használtam. Az angol nyelv napi használatának köszönhetően nem okoz majd gondot az sem, ha majd munkahelyi környezetben kell idegen nyelven megszólalnom. Úgy gondolom, az elmúlt időszakból sokat profitáltunk, lányaimmal együtt.

A kezdeti tapasztalataimról szóló bejegyzések:

A kezdetek

Hisztikezelés angolul

UFO vagyok a játszótéren

Korlátaim – légycsapó, szélforgó

 

Images: FreeDigitalPhotos.net

Nyelvtanulással a gyes-szindróma ellen

Hallottál már a gyes-szindrómáról? Még nem? Én sem hallottam róla, amíg nem volt gyerekem. Azt hiszem, nagyon kevesen vannak azok, akik megússzák, és az otthonlétük ideje csupa habos torta és rózsaszín álom.

Jóval többen vagyunk azonban mi, akik többé-kevésbé pörgős életből, közösségből, munkahelyről jöttünk el szülni. Számítottunk arra, hogy ezentúl minden másképp lesz, de ennek ellenére nem könnyű ezt feldolgozni.

Egyik nap pont ugyanolyan, mint a másik. Szoptatás, peluscsere, reggeliztetés, játék, játszóterezés, bevásárlás, főzés, mosás, mosogatás, ebédeltetés, játék. A felnőtt társaság kimerül a boltos néniben, a postás bácsiban és a játszótéri anyukákban. A párunk este későn ér haza, ő is holtfáradt, a gyerek/ek sírnak, fürdetni, vacsoráztatni kell, aztán mesemondás. Éjszaka 1-2-3-sok kelés a gyerekekhez, reggel pedig újra indul a verkli. Nincs szombat, nincs vasárnap, nincs szabadnap, minden nap ugyanaz van.

Az első gyereknél nagyon élveztem, hogy végre otthon lehetek, és magam oszthatom be a napomat. A világ legjobb anyukája akartam lenni, ezért aztán egy pillanatig sem hagytam sírni a babámat, az egész világom körülötte forgott.

Amikor a kistestvére megszületett, akkor éreztem, hogy kell valami más is. Nem elégítettek már ki a gyereknevelésről szóló játszótéri beszélgetések, szükségét éreztem valamiféle szellemi kihívásnak is.

Szinte egyszerre történt az, hogy beiratkoztam egy két éves szakmai tanfolyamra (az első évem már megvan -hurrá! 🙂 ), és elkezdtem a gyerekeimet angolul nevelni. Az angol nyelvtudásom átadása elég nagy kihívásnak bizonyult a mindennapokban. Azzal, hogy a délelőttöket angolul éljük meg, egy új világ nyílt ki előttem. Rengeteg dalt, mondókát, mesét tanultam, és a szókincsem is sokat bővült, és aktivizálódott. Már nem jövök zavarba, ha a lányom a pitypang, vagy a dömper angol megfelelőjét szeretné tudni.

A nyelvtanulás szellemileg felfrissít, fejleszt, és karban tart. Tanulhatunk egyénileg, tanfolyamon, otthon, vagy pedig mindezek mellett napjaink részévé is tehetjük az idegen nyelvet, megosztva a tudásunkat gyerekeinkkel. A szellemi kihívás sikerélményhez juttat, javítja önértékelésünket, énképünket, gyerekünk pedig olyan alapokkal indul az iskolába, ami megkönnyíti számára a magolós-nyelvtanos nyelvtanulást.

Image: FreeDigitalPhotos.net

Na, beszél már a gyerek angolul?

Egy ismerősöm kérdezte ezt a minap a játszótéren, én meg úgy gondolom, kiváló alkalmat nyújt egy kis összegzésre, valamint arra, hogy örüljek egy kicsit a sikereimnek, hiszen a célom az, hogy a lányom elsajátítsa az angol nyelvet.

A válasz: nem, még nem beszél. Rengeteg mindent megért, de ha angolul kérdezem, magyarul válaszol. Angol szavakat mond, néha belekeveri a magyar beszédbe. Spontán énekel angolul, és mondókázik. Rengeteg kis dalocskát tud, a mindennapi zenehallgatás, közös éneklés eredménye most kezd megmutatkozni. Az én angol beszédemből kiemel szavakat, és utánam mondja. Angolul halandzsázik.

Úgy érzem, 7 hónap után ez jó eredménynek számít. Azt mondják, a kisgyerekek az anyanyelvükhöz hasonló tempóban sajátítanak el más idegen nyelvet is. Lilla 2 évesen még csak pár szót mondott magyarul, 2 és fél évesen pedig már kerek mondatokban beszélt.

A nyelvoktatásban ez a nehéz: kivárni, amíg beérik a munka gyümölcse. Hosszú, hosszú hónapokon, éveken át csak megy befele az információ, aztán egyszer csak összeáll a kép, és beszélni kezd a nyelvtanuló.

Lillának is kezd egyre több mozaikkocka a helyére kerülni. Ma egy nagyobbaknak szóló angol mesekönyvet hozott ide, és végig kellett mondanom az összes mesét. Szerintem a nagy részét nem értette, de nagyon figyelt.

Ezt tartom a legnagyobb eredménynek: elértem, hogy érdekelje az angol nyelv, és akarjon vele foglalkozni. Nem amiatt, mert muszáj, hanem belső indíttatásból: ez a nyelvtanulás kulcsa. Elindultunk egy olyan úton, amely egy teljesen új kultúra megismeréséhez vezet, ami által csak gazdagodhat a gyerekem.

Image:  pixabay.com

A gyerek és a tablet

Ezelőtt 2 héttel kaptam ajándékba egy táblagépet. A notebookom már egy ideje halódik, és a táblagép egyszerűnek, könnyen kezelhetőnek tűnt. Gondoltam, majd jó lesz netezni, könyvet olvasni, ezt fél kézzel is tarthatom, más tevékenység közben.

Ott rontottam el a dolgot, hogy letöltöttem egy rajzoló-programot Lillának. Majd, mikor láttam, mennyire tetszik neki, letöltöttem még egy angol nyelvű macis-buszos játékot. Gondoltam, örömet okozok neki, és közben még tanul is egy-két angol szót. A játék színes-szagos, a busz különböző ablakaira kattintva különböző angol nyelvű témakörök jönnek fel. Játék közben ezerszer elhangzanak a zöldségek, gyümölcsök angol nevei, testrészek, számok, és rengeteg más témakör.

A gond az, hogy Lilla teljesen rákattant erre a játékra. Semmi más nem érdekli, ezzel kel és fekszik. Azaz kelne és feküdne, ha hagynám. Teljesen meglepett, és elképesztett az a természetesség, ahogyan a tabletet kezeli. Igazi 21. századi gyerek, egy pillanat alatt beszippantotta a digitális világ. Annyira nagyon fontos lett neki hirtelen, hogy ezzel a játékkal játsszon, hogy ha nem engedem neki, képes elsírni magát. Persze nem engedem, csak rövid ideig, nem szeretném, ha játékfüggő lenne.

Más játékot nem merek letölteni, és nagyon reménykedem benne, hogy előbb-utóbb ezt is megunja. Úgy érzem, kiszabadítottam a szellemet a palackból. Tartok attól, hogy a számítógépezés nem tesz jót neki. Nem gondoltam, hogy egyetlen, tanító jellegű játék ilyen mértékű függést vált ki.

Tehát, szülőtársaim, az én tapasztalatom az, hogy csak óvatosan a technikával! A rajzfilmek, számítógépes játékok, még ha idegen nyelvűek is, még ha fejlesztő jellegűek is, függőséget okozhatnak. Ha rákattan a gyerek ezekre, minden jó szándék ellenére, lehet, hogy több kárt okozunk, mint amennyi az elérhető haszon lenne.

Az óvodaválasztás szépségeiről

Lilla lányom néhány napja betöltötte a 3. évét, és ezzel már hivatalosan is ovis korú lett.

Az utóbbi fél évben, mintha kicserélték volna, nagyon keresi más gyerekek társaságát. A tavalyi félős, szégyenlős kislánynak, aki a homokozóban is inkább csak velem játszott, már nyoma sincs. Ahogy belépünk a játszótérre, huss, már megy is a gyerekek közé, és amíg van játszótárs, addig el sem lehet vonszolni onnan. Szerintem igencsak megérett az óvodára.

Ezeket figyelembe véve, úgy döntöttünk, szeptembertől mehet oviba. Egyelőre csak fél napról lenne szó, amíg itthon vagyok a kicsivel.

Már néhány hete nézegetem az óvodákat, és nagyon bizonytalan vagyok abban, mi a helyes döntés. Mivel itthon a nap egy részében angolul élünk, ezért elsősorban angol nyelvű ovit szerettem volna a lányomnak.

Első körben a nemzetközi óvodákat néztem végig, ahol angol anyanyelvű óvónénik tanítanak különböző nemzetiségű gyerekeket. Aztán, amikor megláttam az árakat, pislogtam kettőt, és tovább kerestem.

Másodjára a magyar-angol kéttannyelvű magánovikat néztem végig. Az árak itt is csillagászatiak (nekünk), különösen, mivel 2 gyerekünk van, és a későbbiekben egy helyre szeretném járatni őket. Az árakat elnézve kissé érdekes volt olvasni a legtöbb ovi honlapján, hogy az óvónénik magyarok, csak angol foglalkozásokat tartanak. Ezt a kis jelentéktelen információt természetesen a nagy marketing szöveghalmok alatt, az óvónők önéletrajzánál sikerült megtalálni.

Az önkormányzati angol ovi a magas alapítványi díj miatt esett ki. Így maradt az utca végi körzetes óvoda, ami a maga nemében nagyon jó, az ELTE gyakorlóóvodája. A gond csak az vele, hogy magyar, és a nagy túljelentkezés miatt nehéz bekerülni.

Ekkor egy huszárvágással gondoltam egyet, és a másik oldalról próbáltam megközelíteni a problémát. Van olyan ingyenes önkormányzati óvoda, ahol kéttannyelvű oktatás zajlik? Igen, van: ez a német nemzetiségű óvoda.

Mivel hiszek a korai nyelvelsajátítás értelmében, ezért komolyan elgondolkoztam azon, hogy német óvodába kellene küldenem Lillát. Az indokaim a következők:

  •  nem tartom egyik nyelv tanulását sem fontosabbnak a másiknál, a nyelvtanulást önmagában tartom fontosnak
  • megfizethető árú angol ovi nincs a környékünkön
  • később kéttannyelvű iskolába szeretném járatni a gyerekeim, és a mi körzetünkben nincsen ilyen iskola
  • a tőlünk elérhető távolságban lévő angol kéttannyelvű iskolába nagyon nagy a túljelentkezés, és elsősorban az angol óvodából jövőket veszik fel, valamint a körzeteseket
  • a német kéttannyelvű iskolába is a német nemzetiségű oviból jövőket veszik fel

A környékünkön két német nemzetiségi ovi van. Az egyik nyílt napján kiderült, hogy összesen három (sic!) helyük van a következő tanévre. A másik oviban új német kiscsoport indul, 25 hellyel. Ma, a beiratkozáskor közölték velem, hogy esélyünk sincs bekerülni, mivel nem vagyunk körzetesek.

Így előjegyeztettem az utca végi magyar körzetesbe, és reménykedem, hogy egyáltalán felveszik. Ha nem sikerül, akkor a távolabbi magyar ovi esélyes. Távol is van, nem is angol, nem is német, de azért remélem, jókat fog játszani ott…

Anya, beszéljünk angolul!

A fenti mondat  a 3 éves lányom szájából hangzott el a minap. Hogyan jutottunk idáig?

Fél éve kezdtem el Lilla lányommal angolul tölteni a délelőttöket. Akkor ő két és fél éves volt, már szépen ki tudta fejezni magát magyarul, és kezdetben nagyon tiltakozott az idegen nyelv ellen. A tiltakozást úgy szereltem le, hogy rengeteg mondókát, dalocskát építettem be a délelőttökbe. Ezeket nagyon szerette, és a kezdeti mondókázásból, éneklésből már odáig jutottunk, hogy elfogadta, ha angolul beszéltem hozzá. Fél éves kitartó erőfeszítésem jutalma, hogy a lányom teljesen elfogadja, sőt, mi több, igényli az angol nyelv jelenlétét az életünkben.

Rengeteget fejlődött ez alatt a fél év alatt. A kezdetben dúdolt dalokat, mondókákat mára egyedül fújja, a mindennap használatos beszédelemeket, utasításokat megérti. Néha magától belekever angol szavakat a magyar szövegbe.

A legnagyobb büszkeség mégis akkor tölt el, amikor végiggondolom, hogy fél év alatt honnan hová jutottunk el.  Az angol nyelv teljesen természetes közegévé vált, passzív szókincse napról napra gyarapszik.

Most, hogy itt vannak a nagyszülők, kissé háttérbe szorult a mindennapi angol nyelvhasználat. Lilla lányom külön kérte, hogy most is beszéljünk angolul, sőt, a nagyapjának odavitte az angol meséskönyvét is, azzal a felkiáltással, hogy “-Abból mesélj, tata!”

A szövegértése is sokat fejlődött. Ezt az is illusztrálja, hogy egy délelőtt elmagyaráztam neki angolul, hogy az édesapja elvitte az egyik játékát tatáékhoz. Kértem, hogy ne keresse, majd délután mi is oda megyünk, és ott játszhat majd vele. Anyukám kérdezte, mit mondtam neki, és teljesen jól visszamondta, csak ezúttal magyarul.

A három éves gyerek agya, akár a szivacs, a nyelvelsajátításra van ráállva. Képes egyedül felépíteni magában egy nyelvi rendszert, kihámozni néhány ismert szó segítségével a mondat értelmét. Soha nem fordítottam a lányomnak, hanem egyszerűen csak angolul éltünk meg pár órát a délelőttből. Az angol nyelv nem a magyar tudására épül rá, hanem azzal párhuzamosan alakul ki.

Úgy gondolom, akinek van rá lehetősége, hogy idegen nyelvi hatásoknak tegye ki a gyerekét, ne habozzon. Vétek lenne kihagyni ezt a nagyon fogékony kort, hiszen a korai nyelvtanulás (inkább nyelvelsajátítás) a rengeteg előnye mellett megalapozza a későbbiekben a sikeres nyelvtanulási folyamatot is.

A szavakon túl

Lilla lányom ma három éves lett. Szülinapja alkalmából délután elvittük játszóházba, ahol telt házra találtunk.

Egy másik kisgyerek is ott ünnepelt, 40 meghívott kis barátjával együtt. A gyerekek olyan óvodás, kisiskolás korosztály voltak, kisebbek-nagyobbak. Ami közös volt bennük, hogy mindannyian egy intézménybe járhattak, mert tanár is volt a meghívottak között. A gyerekek egy része magyar volt, másik részük olasz, és angol.

Lilla lányom az ugrálóvárazás után a kisautók felé vette az irányt. Egy idő után néztem, egész komoly udvarlója akadt egy angol kisfiú személyében. Ami érdekes volt számomra, hogy nem szavakkal kommunikáltak egymással. A játék hevében a gesztusok, a kiáltások, a grimaszok vették át a hatalmat.

Nagyon érdekes volt látni, immár másodszor, hogy a különböző nemzetiségű gyerekeket mennyire nem korlátozza az anyanyelvük. Néhány nappal ezelőtt a játszótéren is volt egy ilyen élményem, és akkor is azt figyeltem meg, hogy a közös játék nyelve felülír minden szót.

Tegnap Ana Lomba korai nyelvtanulás-szakértő honlapját olvasgatva arra az állításra lettem figyelmes, hogy a kisgyerekek legjobban és legkönnyebben felnőttől tanulnak idegen nyelvet, mégpedig úgy, hogy egyedül vannak a beszélő felnőttel. A szerző szerint más gyerekektől nehezebb eltanulni a nyelvet. A gyerekcsoportok nagyszerűek abban, hogy más gyerekekkel játszhatnak együtt, de az optimális nyelvfejlődés tekintetében nem túl jók.

Tapasztalataim fényében egyet kell értenem ezzel a spanyol szakértővel. Valóban sokkal többet tanulhat a lányom, ha egy angolul beszélő felnőtt kezd el az ő szintjén magyarázni neki. De ez a délután duplán a hasznára vált. Játszott egy jót, és felfigyelt arra, hogy nem csak magyar gyerekek vannak a világon.

Az érzelmi biztonságról

Tegnap édesanyámmal beszéltem telefonon. Hozzánk készülnek, és mivel eléggé messze élünk egymástól, 2 hétig nálunk maradnak. Nagyon várjuk már mindannyian, ők, hogy végre unokázhassanak, én, hogy találkozhassunk, és nekem is legyen egy kis szabadidőm.

Anyukám aggodalommal a hangjában kérdezte meg, hogy mi lesz az angolozással, amíg itt lesznek. Ők ugyanis, bár valamennyire értenek angolul, nem beszélnek folyékonyan. Szeretnének az unokákkal sok időt tölteni, sétálni vinni őket, délelőtt is, amikor mi általában az angol életünket éljük.

“-Mi lenne?”- válaszoltam csodálkozva.

“-Itt lesztek, örülünk egymásnak, játszotok a gyerekekkel, természetesen magyarul, aztán, ha elmentek, minden visszaáll a régi kerékvágásba.”

A gyerekeknek ugyanis az érzelmi biztonság elsődleges fontosságú, minden más ezután jön. A nagyszülőkkel töltött önfeledt játék, mese pótolhatatlan. A gyerekeim így szorosabban kötődnek a nagyszülőkhöz is, ami által csak gazdagodik a kis személyiségük. Beavatkozni ebbe a folyamatba, akár egy nyelvi akadállyal, káros lehet, szerintem.

Azzal, hogy próbálom a gyerekeimet az angol nyelv elsajátítása felé terelgetni, pluszt próbálok adni nekik. Ez a “feladat” fontos számomra, de a családi kapcsolatok, a családban megélt  érzelmek, a biztonság, a kötődés kialakulása még sokkal-sokkal fontosabb.

Próbálok az angolra egy hosszú távú “projektként” gondolni (nem szeretem ezt a szót, de talán most itt helyénvaló). Ha az angol életünkben meglesz a folytonosság, nem fáradok bele, akkor sem, ha visszamegyek dolgozni, és évekig fent tudom tartani az angol délelőttöket (vagy délutánokat, estéket), akkor nyert ügyünk van. A nyelvelsajátítás folyamatát egy-két megszakítás, szünet nem fogja megtörni. Az iskolában is van vakáció, nem igaz?

A másik oldal

Különös élményem volt ma a játszótéren. Egy anyukával találkoztam, és a Lillával egykorú, három év körüli kisfiával. Először nem tűnt fel semmi. Aztán, amikor Lilla a kisfiúval szeretett volna játszani, és közelebb mentünk, észrevettem, hogy a kisfiú nem magyarul beszél.

Anyukából ömlött a szó, be nem állt a szája, ékes magyarsággal folyamatosan beszélt a gyerekéhez, mondókázott vele, a kisfiú pedig angolul válaszolgatott neki. Mint kiderült, Angliában élnek, a kisfiú már ott született. Apukája, anyukája magyar, otthon csak magyarul beszélnek. A szülőknek azonban dolgozniuk kell. A kisfiú napi 10 órát tölt a bölcsiben, ahol angol gondozónők vigyáznak rá, és angol kisgyerekek között játszik. A gyerek egyáltalán nem beszélt magyarul. Értette, amit az édesanyja mondott, de mondatokat alkotni csak angolul tudott.

Lilla csodálkozva nézte, aztán belemerültek a közös játékba. Teljesen jól megértették egymást: Lilla, aki sok mindent ért angolul, de nem beszél, és a kisfiú, aki sok mindent ért magyarul, de nem beszél.

Furcsa érzés volt a másik oldalt látni. Én mindent megteszek, küzdök azért, hogy a lányom megtanuljon angolul, és az anyuka ugyanezt teszi a magyar nyelvvel. Jó lenne a jövőbe látni, és megtudni, vajon mennyire leszünk sikeresek.

Image: Stuart Miles / FreeDigitalPhotos.net