Merjünk angolul beszélni!

Ma a SOTE fogászatán egy perzsa fogorvostan-hallgató tömte be a fogamat. Kedves lány volt, még az érzéstelenítő injekció előtt is bocsánatot kért, ha esetleg fájdalmat okozna.

Teljesen jól megértettük egymást. Én Magyarországon tanultam az angolt, ő Iránban. Anyanyelvünk teljesen más hangrendszeren alapszik, teljesen más nyelvcsaládból származik. Az egyetlen összekötő kapocs közöttünk az angol nyelv volt, és annak ellenére, hogy sem ő, sem én nem képezzük tökéletesen az angol hangokat, gond nélkül megértettük egymást.

Nyelvet tanulni csak anyanyelvű beszélőtől érdemes és szabad, halljuk gyakran. Ahogyan az egyik kommentben írták, ez a “kenyér nem is kell, csak kalács” tipikus esete.

Ébredjünk hát fel! Ha beszélünk angolul, az egész világ tárva-nyitva áll előttünk. Megértenek Bolíviától Thaiföldig a világ minden szögletében. A mai információs társadalomban az írott szövegek nagy része is angolul szól. Ideje hát félredobni a húzódozásokat, leszámolni a tévhitekkel, és nekiállni angolul beszélni. Ha nem is tökéletes nyelvtannal, magyar akcentussal és hanglejtéssel, de higgyük el, meg fognak érteni.

Gyerekeink egy olyan globalizált világban nőnek fel, ahol az információ nagy része angolul érhető el. Ha csak magyarul fognak tudni, az olyan, mintha egy “terülj-terülj-asztalkám” típusú svédasztalos étteremben, ahol minden földi jó megtalálható, csak egyetlen fajta fogást választanánk.

Kínáljuk meg hát gyerekeinket a leves után másodikkal és desszerttel is. Ha megadjuk nekik a lehetőséget, könnyedén és örömmel sajátítanak egy második nyelvet is. Ha megértenek másokat és megértetik magukat, az a kétnyelvűség egy olyan szintje, ami már megérte a fáradozást.

A korai nyelvtanulásról

Tegnap találkoztam a barátnőmmel, aki Finnországban él teljesen multikulti környezetben. 8 éve él ott anélkül, hogy szüksége lett volna a finn nyelvre. Gyakorlatilag mindenhol elboldogult az angollal, a munkahelytől kezdve a vásárlásokon át a szülészetig.

Ő csodálkozott azon, hogy én próbálom Lillát angolul tanítani, nem értette, miért. Mesélte, hogy ő is csak középiskolás korában tanulta meg az angolt, aztán semmi hátránya sem származott ebből. Nem vitatkoztam vele, megértettem az álláspontját. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a barátnőm Bukarestben nőtt fel, erdélyi magyarként. Megkerülhetetlen volt számára a korai kapcsolat a román nyelvvel. Ha ma megszólal románul, nem igazán lehet megállapítani a beszédéről, hogy nem az az anyanyelve. Egy ilyen alapról építkezve természetesen nem okozott neki gondot egy újabb nyelv elsajátítása a középiskolában.

Ha azonban egy átlagos magyarországi középiskolást nézünk, akkor azt látjuk, hogy igenis nehézségekbe ütközik számukra a nyelvtanulás. Mi a fő különbség köztük? A magyarországi diák igen ritkán kerül kapcsolatba igazi, hús-vér külföldivel, ezért nincsenek saját tapasztalatai arról, hogy a nyelvtudás igenis használható valamire. A nagy többség igencsak alul motivált a nyelvtanulásban. Itt Magyarországon az a szemlélet az elterjedt, hogy “tanulja csak meg az a gyerek először rendesen az anyanyelvét”. Ezzel az a baj, hogy ez egy igencsak makacs tévhit. Elég körülnézni a világban, és azt látjuk, hogy a világ népességének nagy része többnyelvű. Egész földrészeken ez a helyzet, pl. India, Kína stb. Elég a volt gyarmati országokra gondolni.

A gyerekek ösztönösen, erőfeszítés nélkül sajátítanak el nyelveket. A többnyelvű emberek agyuk nagyobb részét hasznosítják, illetve a nyelvek közti váltásokkal nagyobb területek aktivizálódnak. A több nyelven beszélők szervezete ellenállóbb az Alzheimer-kórral szemben. Néhány érdekes tanulmány a kétnyelvűségről itt és itt.

Miért “erőltetem” a korai nyelvtanulást? Ez egy vissza nem térő lehetőség a gyerekeim számára. Erőlködés, izzadság és kényszer nélkül lesznek otthonosak egy másik nyelv szépségeiben, és az azzal járó különböző kultúrát is magukba szívják. Hogy ez a nyelv történetesen az angol? Igazából mindegy. Bármilyen második nyelvvel előkészítjük a további nyelvek számára a talajt. Nyelvtudás nélkül élni a 21. századi Európában lehetséges, de nem érdemes.

A kezdetek

2011 novemberében határoztam el, hogy próbálok valamennyit átadni az angol nyelvtudásomból Lilla lányomnak. Ő akkor két és fél éves volt, a kistestvére, Emese pedig fél éves.

Miután elolvastam néhány témába vágó cikket, blogot, úgy döntöttem, hogy a legegyszerűbb, ha a nap bizonyos szakában angolul beszélek a lányommal. Beszélni úgyis kell, a kicsi mellett meg nem volt túl sok időm külön angol programokat kitalálni.

Az első próbálkozásaim heves ellenállásra találtak. Lilla ugyanis azt szokta meg, hogy anya magyarul beszél, és amikor átváltottam angolra, hirtelen semmit sem értett. Ez olyan rosszul érintette, hogy hevesen tiltakozott.

Nem akartam mindjárt az elején feladni, így kitartottam, és továbbra is angolul beszéltem hozzá. Ő dühös lett, kiabált: “Ne, ezt ne mondd, anya!” Aztán kezecskéjével megpróbálta befogni a szájamat.

Nem volt egyszerű átlendülni ezen az ellenálláson, jó néhány napba, hétbe tellett. Visszagondolva sokkal egyszerűbb lett volna születése óta angolul is beszélni hozzá. Akkor viszont annyira új volt számomra az anyaság, annyira kitöltötte a napjaimat, hogy eszembe sem jutott a kétnyelvűség.

Image: sippakorn / FreeDigitalPhotos.net

http://www.freedigitalphotos.net/images/view_photog.php?photogid=2829