A nyelvérzék

Hallottál már arról a misztikus, megfoghatatlan, tovatűnő nyelvérzékről? Ha van nyelvérzéked, tied a világ – gondolhatod. Ha meg nincs neked ez a csodálatos képesség, akkor – finoman szólva – akár el is áshatod magad. Mennyi az igazságtartalma ennek a sztereotípiának, mit lehet elhinni belőle, és mi az, amit inkább fenntartásokkal fogadjunk – ezt a kérdéskört járom most körbe.


Ha van nyelvérzéked

Az emberek többsége szerint, ha van valakinek nyelvérzéke, akkor csak úgy ragadnak rá az idegen nyelvek, minden különösebb erőfeszítés nélkül. A jó nyelvérzékkel rendelkező gyerek – hívjuk Ödönkének – soha nem ül le szavakat magolni, vagy nyelvtani gyakorlatokat oldani. Ehelyett bekapcsolja a tévét, angolul nézi a Tom és Jerry-t, aztán egyszer csak, egy külföldi családi nyaralás alatt perfekt angolsággal értekezik a szálloda személyzetével, szülei nem kis meglepetésére.

Ödönke az iskolában soha sem tanul, úgyis betéve tudja az anyagot, minden felelete, dolgozata ötös. Ha egyszer hallott egy szót, már meg is jegyezte. Ösztönösen tudja, mit hogyan kell mondani, évekkel előzi meg a kortársait az idegen nyelvű beszéd és íráskészség terén. Ő szerencsés – gondolják sokan, hiszen a jó nyelvérzék velünk született tulajdonság. Így született – de jó lehet neki!

Mire Ödönke felnő, anyanyelvi szinten tud legalább két idegen nyelven, és felnőtt korában erre még simán ráépít néhányat. Ő az, aki Marokkóban arabul alkudozik a bazárban, Spanyolországban spanyolul rendeli meg a tapas-t a pincértől, és minden országban, ahol csak jár, barátokat szerez, akikkel természetesen az adott ország nyelvén beszél. Teszi mindezt erőfeszítés nélkül, zsigerből.

Ha nincs nyelvérzéked

Nos, ebben az esetben a kilátások az idegennyelv-tanulás terén nem túl jók. Ha valaki olyan balszerencsés, hogy nyelvérzék nélkül mert a világra jönni, nehéz dolga lesz manapság. A nyelvérzék nélküli gyereknek – nevezzük Töhötömnek – a nyelvórák vég nélküli szenvedéssel érnek fel. Szótárfüzet, szómagolás, nyelvtan, kínlódás, különórák, rengeteg tanulás – mind, mind hiába. Minden lepereg a gyerekről, ő szegény meg áll ott, és arra a kérdésre sem tud válaszolni, hogy “What’s your name?”, pedig évekig tanult angolt, vagy németet, vagy oroszt. Igazából teljesen mindegy, melyik nyelvet tanulta, mert egyik sem megy neki. Hogy is mehetne, hiszen nincs nyelvérzéke, szegénykének.

Ha a rokonok, ismerősök a gyerek jegyei iránt érdeklődnek, Töhötöm szülei csak lemondóan legyintenek. “- Nem megy neki az angol. Nem csoda, már nekünk sem ment annak idején az orosz. Örökölte a rossz nyelvérzékünket.”

Nézzük meg, mi lehet az igazság a jó nyelvérzékhez kapcsolódó hiedelmek, sztereotípiák mögött, egyáltalán létezik-e ilyen, vagy csak azok találták ki, akik lusták leülni tanulni.

A tehetség és a szorgalom

Minden gyerek egyedi és megismételhetetlen – ezt tudjuk. Minden gyerek meghatározott képesség és készséghalmazzal rendelkezik, ami az idők folyamán – ahogy nő a gyerek – növekszik és változik. Egyes képességek, készségek soha nem bontakoznak ki, mert nem kap rá a gyerek fejlesztési lehetőséget. Gondoljunk csak arra, hány gyerek rúgja a labdát Brazíliában a szegénynegyedekben, és végül hányan lesznek futball-sztárok. Ugyanígy, azt is vizsgálhatnánk, hány zeneileg tehetséges gyerek jut el a konzervatóriumig, és hányan élik le az életüket a zsákfaluban, ahova születtek.

Ha a tehetség találkozik a fejlesztési lehetőséggel, csodák születhetnek. Ha viszont nem adatik meg a támogató, fejlesztő környezet, a tehetség kiaknázatlanul hever, és elsorvad.

Mi történik azokkal, akik egy bizonyos területen nem annyira tehetségesek? Nos, ebben az esetben feltehetőleg nem lesz belőlük világklasszis, hiszen az a kategória azoknak van fenntartva, akik tehetségesek, szorgalmasak, és a fejlesztő környezet is adott számukra.

Akik nem tehetségesek, de szorgalmasok, és emellett megkapják a fejlődési lehetőséget, nagyon szép eredményeket érhetnek el, bármilyen területen. Ha úszásról van szó, ugyan nem lesz belőlük a következő Michael Phelps, de az iskolai úszóversenyt még simán megnyerhetik. Nem lesz gondjuk a tavakban, folyókban való úszással, és a sport örömét is megélhetik.

A nyelvtanulással is így van. Vannak gyerekek, akik könnyebben és vannak, akik nehezebben tanulnak nyelveket – mint ahogyan bármi mást is.


A környezet hatása a nyelvtanulásra

Ha a nehezebben tanuló gyerekek szorgalmasok és olyan környezetben élnek, ahol minden adott az új nyelv elsajátításához , simán eljuthatnak olyan szintre, ahol nem lesz gond számukra az idegen nyelven történő kommunikáció. Dolgozhatnak multinál, mehetnek külföldre. Lehet, hogy nem lesz belőlük nyelvészprofesszor, de nem is ez a cél.

A kéttannyelvű osztályokban is vannak olyan gyerekek, akiknek kevésbé megy a nyelvtanulás. Társaikkal ellentétben ők nem értik meg egyből a magyarázatot, nem tudják azonnal a gyakorlatban alkalmazni a tanultakat, több időre, több gyakorlásra van szükségük. Azonban ezeket a gyerekeket is el lehet juttatni a nyelvvizsgához szükséges szintre több ismétléssel, több gyakorlással. Persze ehhez az is kell, hogy a gyerek akarjon tanulni, szeresse az idegen nyelvet. Ehhez támogató környezet, olyan családi háttér kell, ahol érték a tanulás, a megszerzett tudás.

Ha nagyon nehezen megy a nyelvtanulás, érdemes szakemberhez vinni a gyereket, akár a területileg illetékes Pedagógiai Szakszolgálathoz, ahol megvizsgálják, nem húzódik-e esetleg valamilyen részképesség-zavar a problémák hátterében. Ha a gyanú beigazolódik, személyre szabott, egyéni fejlesztéssel sokat lehet javítani a gyerek állapotán, sok utólag felmerülő problémát lehet így megelőzni.

Ha egy ilyen nehezebben haladó gyerek nem jut elegendő gyakorlási lehetőséghez (az iskolában kevés óraszámban tanulják az angolt, otthon nincs, aki segítsen neki, a nagy nehezen megszerzett tudást nem használja sehol), a kudarc borítékolt. Egy-két kudarc és újrakezdés után az immár felnőtt ember hajlamos elfogadni, hogy ez nem megy neki. Megvonja a vállát, és lemond azokról a lehetőségekről, amelyeket a nyelvtudás nyitott volna meg számára.

Akkor most van nyelvérzék, vagy nincs?

Vannak emberek, gyerekek, akiknek könnyebben megy a nyelvtanulás, azonban ez nem csak a nyelvtanulással van így. Van, akinek a sport megy könnyen, van, akinek a zenélés, másnak pedig a matematika. Ettől függetlenül, ha tavak, vizek közelében él az ember, megtanítja a gyerekeit úszni. Azokat is, akiknek több időre van szükségük. Mai globalizált világunkban az angol nyelvtudás olyan, mintha úszni tanulnánk, alapvető és elengedhetetlen.

Ezért nem szabad elvenni egyik gyerek kedvét sem a nyelvtanulástól olyan kijelentésekkel, hogy “Ne búsulj, fiam, nincs nyelvérzéked!” Lehet, hogy nehezebben megy neki az angol, mint a többi tárgy, de több támogatással, odafigyeléssel, segítségnyújtással igenis megugorható az a bizonyos léc.

Miért nem tanul meg a gyereked angolul az iskolában?

Béla esete az iskolai angoltanulással

Heti 3 angol óra, 4. osztálytól. Évekig. Számtalan szódolgozat, nyelvtani szerkezet, magolással töltött este (készülni kell a másnapi tesztre, hogy meglegyen a jó jegy) végén, amikor Kovács Béla már félig felnőtt, és a Sziget Fesztiválra igyekszik, a HÉV felé igyekezvén megszólítja egy külföldi fiatal.

Útbaigazítást kér. Jó lenne tudni, melyik megállónál is kell leszállni. A külföldi fiatal bizakodva vár a válaszra. Béla ránéz, és ledermed. Megfagy ereiben a vér, majd elkezd izzadni, és arra gondol, hogy most akkor meg kellene szólalni, de nagyon gyorsan. Hirtelen egy szó sem jut eszébe, viszont agyában ott cikázik a present perfect és a feltételes mód minden réme.

Mit is kérdezett ez itt? Csak annyi jutott el a tudatáig, hogy angolul beszélt, és várja a választ. Béla hirtelen megvilágosodik, és ragyogó arccal mondja az egyetlen dolgot, ami eszébe jut: Sorry, I don’t speak English. Megkönnyebbülten hátradől, végre, kivágta magát, vége van. Gyorsan belebújik a telefonjába, addig sem fordul elő hasonló eset.

Három évvel később, a diplomaosztón, Béla nem kap diplomát. Kár, pedig eljött a rokonság is, van húsleves és rántotthús bőven, sör-bor, kisüsti pálinka, lenne amit ünnepelni. Elvégre a szakmai tárgyakból sikeresen letette a záróvizsgát, csak az a fránya nyelvvizsga, csak az ne lenne.

A haverok közül sokan külföldre mennek, szerencsét próbálni. Menne ő is, de nem tud. Nem mer. Szerencséje volt, talált munkahelyet, a szakmájában. Igaz, hogy a bére annyi, mintha csak érettségivel dolgozna, de majd ha megkapja a diplomát, akkor majd jó lesz. Egyszer. Majd.

A beragadt nyelvvizsgások

Szabó Béla esete nem egyedi, sőt. Béláék annyian vannak, hogy külön kormányzati program született a megmentésükre, diplomamentés néven. A beragadt diplomás fiatalok ingyen és bérmentve próbálhatják bepótolni a hiányosságaikat, és megszerezni a nyelvvizsgát, ami szintén ingyenes lett. Mindezek ellenére a jó eredmények, sikeres nyelvvizsgák nem záporoznak az égből. Olyannyira nem, hogy határidőt kellett hosszabbítani, immár 2018-ig szerezhetik meg a diplomájukat azok a fiatalok, akik 2006 előtt kezdték meg felsőfokú tanulmányaikat. A törvény igen nagylelkű, akárhogy is nézzünk, az 12 év. Ennyi idő alatt egy írni-olvasni nem tudó kisgyerek eljut az érettségiig. Csak a nyelvvizsga nem megy Magyarországon. Még mindig nem. Miért is nem?

Magyarország egynyelvű ország

A történelem során úgy alakult, hogy a mai Magyarországon élő más nemzetiségű népek aránya a többséghez képest elenyésző. Magyarul szólva, esélye sincs az embernek arra, hogy más nyelven beszélőkkel napi kapcsolatot alakítson ki. Magyarul beszél mindenki. A bolti eladó, a postás, a gyerek játszótársa, tanító nénije, a kollégák, a nagyszülők, az ügyfélszolgálatosok.  Mindenki. Hacsak nem az idegenforgalomban dolgozol, vagy a határ mentén élsz, a hétköznapokban egyszerűen nincs szükséged idegen nyelvtudásra, és lehetőséged sincs, hogy a meglevő tudásodat gyakorold.

Ejj, ráér még az

Szegény gyerek, cipeli azt a nehéz táskát, írja a rengeteg házi feladatot. Majd ráér angolt tanulni, először a magyart tanulja meg rendesen. Negyedik osztályban: még magyarul sem tud helyesen írni, minek kínozzák a logikátlan angol írásmóddal? Nyolcadik osztály: most a felvételire kell koncentrálni. Gimnázium: Csak érettségizzen valahogy le. Főiskola: Majd ha meglesz a záróvizsga, akkor tud a nyelvtanulásra koncentrálni, és pikk-pakk levizsgázik. Záróvizsga után: Nicsak, itt van még egy Béla.

A média és a szinkron

Nem elég, hogy a hétköznapi életben nem találkozik az ember fia-lánya más nyelvvel, a médiában sem. Bekapcsolja a tévét, minden szinkronizálva van. A moziban sem jobb a helyzet. Magyar újságok, magyar vloggerek, magyar közösségi oldalak, magyar barátokkal. Az ember észre sem veszi, de egy nagy magyar búra alatt él, amiből igen nehéz kijutni. Nehéz, de nem lehetetlen.

A cserélődő angoltanárok

A tanári szakma megbecsültsége ma Magyarországon nem túl magas, és még finoman szóltam. Az eget-verő sok százalékos fizetésemelések ellenére a legtöbb tanár küszködve hozza ki a hónapot nullára. Így aztán, aki teheti, menekül. Találkoztam már angoltanárral menedzser-asszisztens, ügyfélszolgálatos, logisztikus, IT-támogató munkakörökben is. Aki teheti, elmegy magántanárnak, nyelviskolába vagy két tannyelvű gimnáziumba tanítani. Itt ugyanis olyan gyerekeket taníthat, akik akarnak is tanulni. Aki marad, az nem mindig a szakma csúcsán áll.

A szegregáló iskolarendszer

A mai magyar iskola-rendszer nemhogy eltűntetné, még rátesz egy lapáttal, és felerősíti a társadalmi különbségeket. A középosztályhoz tartozó szülők minden eszközt megragadnak, hogy bejuttassák gyerekeiket egy “jobb” iskolába. Nem riadnak vissza a lakcím-trükközéstől, a hosszú autóutaktól és az ismerősi bázis hadba állításától sem. A bejutott gyerekek legjobbjait aztán igen korán lefölözik a 8 és 6 osztályos gimnáziumok. A többieknek, akik maradnak, meg akik eleve egy mezei általános iskolába jutottak be, esélyük sincs hozzáférni a jó minőségű oktatáshoz.  A nagyobb szakmai tudással rendelkező tanárok a diákok krémjével együtt már rég a gimnáziumban koptatják a padokat.

A gyerekeket nem érdekli a nyelvtanulás

Minek az? A kis Béla egész életében magyarul beszélt mindenkivel. Édesapja-édesanyja is csak magyarul beszél, aztán mégis, milyen jól megvannak, ugye? Minek kellene kínlódni a szavak megtanulásával, ha aztán úgy sem tudja használni semmire. Akkor már inkább telefonozik, az legalább élvezetes. Óra alatt különösen. Ó, elvette a tanár. Sebaj, akkor majd bosszúból nem hagyja tanítani, bohóckodik, mindent elkövet, hogy rá figyeljenek. Otthon ki sem nyitja a könyvet. Egy idő után akkora lesz a lemaradása, hogy az órán csak fizikailag van jelen, a tananyag rég túltesz rajta. A tanár segítene neki, de Béla nem akar tanulni. Minek? Az nehéz.

Alulfinanszírozott iskolák

Nincs pénz. Nem is volt, nem is lesz. Mehet a 32. gyerek is az osztályba, a tanító majd elbír velük. Hogy csoportbontásban kellene tanítani a nyelvet? Persze, kellene, de a fenntartó csak egy tanár fizetését tudja kigazdálkodni. De az az egy legyen fiatal, lehetőleg pályakezdő. Azoknak kevesebbet kell fizetni. Hogy elmegy? Igen, tudjuk, ez van.

Pistike a hetedik osztályból nagyon ügyes, egy évig kint volt a szüleivel Angliában. Jancsika még mindig a színeknél-számoknál tart, kétszer bukott, nem csoda. Ott van még Ivettke is, aki magatartás-zavaros. Kincső diszlexiás. Bendegúznak válnak a szülei, maga alatt van. Boglárka szülei munkanélküliek, elég nagy gond náluk a fűtés és a betevő falat. Miklóska nagyon akar tanulni. Nosza, rakjuk őket össze egy csoportba, az óraszám kijön, ez a lényeg. Hogy nem működik? Sebaj, majd a gimiben úgyis újrakezdik az egészet.

Megoldás

Van erre a gordiuszi csomóra megoldás? Mit tehetsz, ha nem akarod, hogy a gyerekedből Béla legyen?

A gyerek csak akkor fog angolul tanulni, ha érzi, hogy neked, mint szülőnek, nagyon fontos a dolog. Ehhez azt kell, hogy lássa, hogy használható a tudás, amit megszerez, és te használod is. Például ha külföldön vagytok, angolul beszélsz a recepcióssal, szuvenír-árussal. Otthon felirattal nézed a filmet, szinkron nélkül. Néha angolul hallgatsz rádiót. Angolul olvasol szakmai, vagy szórakoztató cikkeket. A gyereknek, ha már úgyis telefonozik, angol játékot töltesz le a telefonjára.

Bejuttatod egy “jobb” iskolába.  Segítesz neki házi feladatot írni, elmagyarázod, amit nem ért. Ha te sem érted, magántanárt fogadsz. Beíratod egy nyelvtanfolyamra. Mellette állsz, segíted, amiben tudod. Motiválod. Teszed ezt évekig.

Ellenkező esetben a jó képességű gyereked a mai magyar iskolarendszerben nem fogja tudni kihozni a magához mért maximumot. Nem dőlhetsz hátra, egy pillanatra sem.

Ha viszont szívügyeddé teszed a gyerek angol-tanulását, a világ megnyílik előttetek, és egész más lehetőségekkel indul a gyerek az életben. Nekem megéri. Hát neked?

 

Ha tetszett a cikk, mondd el a véleményedet comment formájában! Nyomj egy tetszik-et, vagy egy szív-et, és oszd meg az ismerőseiddel! Köszönöm szépen!

Nyelvtanulással a gyes-szindróma ellen

Hallottál már a gyes-szindrómáról? Még nem? Én sem hallottam róla, amíg nem volt gyerekem. Azt hiszem, nagyon kevesen vannak azok, akik megússzák, és az otthonlétük ideje csupa habos torta és rózsaszín álom.

Jóval többen vagyunk azonban mi, akik többé-kevésbé pörgős életből, közösségből, munkahelyről jöttünk el szülni. Számítottunk arra, hogy ezentúl minden másképp lesz, de ennek ellenére nem könnyű ezt feldolgozni.

Egyik nap pont ugyanolyan, mint a másik. Szoptatás, peluscsere, reggeliztetés, játék, játszóterezés, bevásárlás, főzés, mosás, mosogatás, ebédeltetés, játék. A felnőtt társaság kimerül a boltos néniben, a postás bácsiban és a játszótéri anyukákban. A párunk este későn ér haza, ő is holtfáradt, a gyerek/ek sírnak, fürdetni, vacsoráztatni kell, aztán mesemondás. Éjszaka 1-2-3-sok kelés a gyerekekhez, reggel pedig újra indul a verkli. Nincs szombat, nincs vasárnap, nincs szabadnap, minden nap ugyanaz van.

Az első gyereknél nagyon élveztem, hogy végre otthon lehetek, és magam oszthatom be a napomat. A világ legjobb anyukája akartam lenni, ezért aztán egy pillanatig sem hagytam sírni a babámat, az egész világom körülötte forgott.

Amikor a kistestvére megszületett, akkor éreztem, hogy kell valami más is. Nem elégítettek már ki a gyereknevelésről szóló játszótéri beszélgetések, szükségét éreztem valamiféle szellemi kihívásnak is.

Szinte egyszerre történt az, hogy beiratkoztam egy két éves szakmai tanfolyamra (az első évem már megvan -hurrá! 🙂 ), és elkezdtem a gyerekeimet angolul nevelni. Az angol nyelvtudásom átadása elég nagy kihívásnak bizonyult a mindennapokban. Azzal, hogy a délelőttöket angolul éljük meg, egy új világ nyílt ki előttem. Rengeteg dalt, mondókát, mesét tanultam, és a szókincsem is sokat bővült, és aktivizálódott. Már nem jövök zavarba, ha a lányom a pitypang, vagy a dömper angol megfelelőjét szeretné tudni.

A nyelvtanulás szellemileg felfrissít, fejleszt, és karban tart. Tanulhatunk egyénileg, tanfolyamon, otthon, vagy pedig mindezek mellett napjaink részévé is tehetjük az idegen nyelvet, megosztva a tudásunkat gyerekeinkkel. A szellemi kihívás sikerélményhez juttat, javítja önértékelésünket, énképünket, gyerekünk pedig olyan alapokkal indul az iskolába, ami megkönnyíti számára a magolós-nyelvtanos nyelvtanulást.

Image: FreeDigitalPhotos.net

Na, beszél már a gyerek angolul?

Egy ismerősöm kérdezte ezt a minap a játszótéren, én meg úgy gondolom, kiváló alkalmat nyújt egy kis összegzésre, valamint arra, hogy örüljek egy kicsit a sikereimnek, hiszen a célom az, hogy a lányom elsajátítsa az angol nyelvet.

A válasz: nem, még nem beszél. Rengeteg mindent megért, de ha angolul kérdezem, magyarul válaszol. Angol szavakat mond, néha belekeveri a magyar beszédbe. Spontán énekel angolul, és mondókázik. Rengeteg kis dalocskát tud, a mindennapi zenehallgatás, közös éneklés eredménye most kezd megmutatkozni. Az én angol beszédemből kiemel szavakat, és utánam mondja. Angolul halandzsázik.

Úgy érzem, 7 hónap után ez jó eredménynek számít. Azt mondják, a kisgyerekek az anyanyelvükhöz hasonló tempóban sajátítanak el más idegen nyelvet is. Lilla 2 évesen még csak pár szót mondott magyarul, 2 és fél évesen pedig már kerek mondatokban beszélt.

A nyelvoktatásban ez a nehéz: kivárni, amíg beérik a munka gyümölcse. Hosszú, hosszú hónapokon, éveken át csak megy befele az információ, aztán egyszer csak összeáll a kép, és beszélni kezd a nyelvtanuló.

Lillának is kezd egyre több mozaikkocka a helyére kerülni. Ma egy nagyobbaknak szóló angol mesekönyvet hozott ide, és végig kellett mondanom az összes mesét. Szerintem a nagy részét nem értette, de nagyon figyelt.

Ezt tartom a legnagyobb eredménynek: elértem, hogy érdekelje az angol nyelv, és akarjon vele foglalkozni. Nem amiatt, mert muszáj, hanem belső indíttatásból: ez a nyelvtanulás kulcsa. Elindultunk egy olyan úton, amely egy teljesen új kultúra megismeréséhez vezet, ami által csak gazdagodhat a gyerekem.

Image:  pixabay.com

Le lehet-e küzdeni a magyar akcentust?

Noam Chomsky amerikai nyelvészprofesszor szerint minden csecsemő általános és univerzális nyelvi kompetenciák birtokában jön világra. Ők még minden emberi hangot képesek produkálni, de ahogy nőnek, ez a képesség visszafejlődik. Ahogy elsajátítják a beszéd képességét, csak azok a hangok maradnak birtokukban, amelyet a környezetüktől hallanak.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy mikor zárul le az az időszak, amikor a gyerekek artikulációs bázisa még nagyon rugalmas. A kritikus periódust, a kiindulópontot egyesek a születéstől, sőt, a magzati élettől kezdve számítják. Locke 1994-es tanulmányában inkább szenzitív időszakokról beszél, amelyek a legoptimálisabbak a nyelvi-behangolás szempontjából. Hogy mikor kezdődnek és végződnek ezek a szakaszok, az a nyelvészek között is vitatott téma jelenleg.

Hogy visszatérjek a témában felvetett kérdésre, a válasz a körülményekben rejlik:

  • Mennyire áll közel az anyanyelv és az elsajátítani kívánt nyelv hangrendszere egymáshoz?
  • Mikor került a nyelvtanuló először kapcsolatban az idegen nyelvvel?
  • Ismert, elsajátított más nyelveket azelőtt?
  • Anyanyelvi beszélőtől tanulta a nyelvet? Gyerekkorban, vagy később?
  • Egynyelvű, vagy többnyelvű környezetben nőtt fel?

Megfordítanám a kérdést: olyan fontos az akcentusmentes beszéd? Arnold Schwarzenegger több, mint 40 éve él az USA-ban, és még mindig van akcentusa. Akadályozta ez a karrierjében? Nem.

Ami igazán fontos az idegen nyelv tanulása során, az a folyamatos, könnyen érthető beszéd elsajátítása. Természetesen törekedni kell az anyanyelvűekéhez hasonló hangzás elérésére, de ha nem megy tökéletesen, ne éljük meg hatalmas problémaként. Megértenek, és megértetjük magunkat – ez a lényeg.

Aki pedig megteheti, biztosítsa a gyerekének a lehetőséget, hogy minél korábban kapcsolatba kerüljön az elsajátítani akart nyelvvel, nyelvekkel. Bár a nyelvészek körében vita tárgya, hogy mikor zárul le az az időszak, amikor az akcentus-mentes nyelvelsajátítás lehetséges, abban  egyetértenek, hogy ez a gyermekkorra esik.

Anya, beszéljünk angolul!

A fenti mondat  a 3 éves lányom szájából hangzott el a minap. Hogyan jutottunk idáig?

Fél éve kezdtem el Lilla lányommal angolul tölteni a délelőttöket. Akkor ő két és fél éves volt, már szépen ki tudta fejezni magát magyarul, és kezdetben nagyon tiltakozott az idegen nyelv ellen. A tiltakozást úgy szereltem le, hogy rengeteg mondókát, dalocskát építettem be a délelőttökbe. Ezeket nagyon szerette, és a kezdeti mondókázásból, éneklésből már odáig jutottunk, hogy elfogadta, ha angolul beszéltem hozzá. Fél éves kitartó erőfeszítésem jutalma, hogy a lányom teljesen elfogadja, sőt, mi több, igényli az angol nyelv jelenlétét az életünkben.

Rengeteget fejlődött ez alatt a fél év alatt. A kezdetben dúdolt dalokat, mondókákat mára egyedül fújja, a mindennap használatos beszédelemeket, utasításokat megérti. Néha magától belekever angol szavakat a magyar szövegbe.

A legnagyobb büszkeség mégis akkor tölt el, amikor végiggondolom, hogy fél év alatt honnan hová jutottunk el.  Az angol nyelv teljesen természetes közegévé vált, passzív szókincse napról napra gyarapszik.

Most, hogy itt vannak a nagyszülők, kissé háttérbe szorult a mindennapi angol nyelvhasználat. Lilla lányom külön kérte, hogy most is beszéljünk angolul, sőt, a nagyapjának odavitte az angol meséskönyvét is, azzal a felkiáltással, hogy “-Abból mesélj, tata!”

A szövegértése is sokat fejlődött. Ezt az is illusztrálja, hogy egy délelőtt elmagyaráztam neki angolul, hogy az édesapja elvitte az egyik játékát tatáékhoz. Kértem, hogy ne keresse, majd délután mi is oda megyünk, és ott játszhat majd vele. Anyukám kérdezte, mit mondtam neki, és teljesen jól visszamondta, csak ezúttal magyarul.

A három éves gyerek agya, akár a szivacs, a nyelvelsajátításra van ráállva. Képes egyedül felépíteni magában egy nyelvi rendszert, kihámozni néhány ismert szó segítségével a mondat értelmét. Soha nem fordítottam a lányomnak, hanem egyszerűen csak angolul éltünk meg pár órát a délelőttből. Az angol nyelv nem a magyar tudására épül rá, hanem azzal párhuzamosan alakul ki.

Úgy gondolom, akinek van rá lehetősége, hogy idegen nyelvi hatásoknak tegye ki a gyerekét, ne habozzon. Vétek lenne kihagyni ezt a nagyon fogékony kort, hiszen a korai nyelvtanulás (inkább nyelvelsajátítás) a rengeteg előnye mellett megalapozza a későbbiekben a sikeres nyelvtanulási folyamatot is.

A szavakon túl

Lilla lányom ma három éves lett. Szülinapja alkalmából délután elvittük játszóházba, ahol telt házra találtunk.

Egy másik kisgyerek is ott ünnepelt, 40 meghívott kis barátjával együtt. A gyerekek olyan óvodás, kisiskolás korosztály voltak, kisebbek-nagyobbak. Ami közös volt bennük, hogy mindannyian egy intézménybe járhattak, mert tanár is volt a meghívottak között. A gyerekek egy része magyar volt, másik részük olasz, és angol.

Lilla lányom az ugrálóvárazás után a kisautók felé vette az irányt. Egy idő után néztem, egész komoly udvarlója akadt egy angol kisfiú személyében. Ami érdekes volt számomra, hogy nem szavakkal kommunikáltak egymással. A játék hevében a gesztusok, a kiáltások, a grimaszok vették át a hatalmat.

Nagyon érdekes volt látni, immár másodszor, hogy a különböző nemzetiségű gyerekeket mennyire nem korlátozza az anyanyelvük. Néhány nappal ezelőtt a játszótéren is volt egy ilyen élményem, és akkor is azt figyeltem meg, hogy a közös játék nyelve felülír minden szót.

Tegnap Ana Lomba korai nyelvtanulás-szakértő honlapját olvasgatva arra az állításra lettem figyelmes, hogy a kisgyerekek legjobban és legkönnyebben felnőttől tanulnak idegen nyelvet, mégpedig úgy, hogy egyedül vannak a beszélő felnőttel. A szerző szerint más gyerekektől nehezebb eltanulni a nyelvet. A gyerekcsoportok nagyszerűek abban, hogy más gyerekekkel játszhatnak együtt, de az optimális nyelvfejlődés tekintetében nem túl jók.

Tapasztalataim fényében egyet kell értenem ezzel a spanyol szakértővel. Valóban sokkal többet tanulhat a lányom, ha egy angolul beszélő felnőtt kezd el az ő szintjén magyarázni neki. De ez a délután duplán a hasznára vált. Játszott egy jót, és felfigyelt arra, hogy nem csak magyar gyerekek vannak a világon.

Nyelvet tanulni csak anyanyelvűtől lehet?

Az előző írásaimra özönlő kommentekből az a kép rajzolódott ki előttem, hogy nagyon sokan hisznek a címbeli állításban. Főleg a kisgyerekek nyelvelsajátításával kapcsolatban él nagyon sok emberben ez a hit. Van is ebben racionalitás. Természetesen igaz, a leghatékonyabban, legjobban egy kisgyerek egy anyanyelvű beszélőtől tanul meg idegen nyelven beszélni.

Mi van akkor, ha ez nem lehetséges? Ha nem áll a rendelkezésre anyanyelvű beszélő, viszont helyette van valaki, aki eléggé magas szinten beszéli az adott idegen nyelvet, és napi kapcsolatban áll a gyerekkel?  Árt a gyereknek, ha tőle tanul?

Nagyon sokan ezt hiszik. Szerintük a nyelvelsajátításra nem áll a mondás, hogy “ha nincs ló, jó a szamár is”. Végletesen maximalista hozzáállás ez. A fő érvük az, hogy a nagyon fogékony korban levő gyerek átveszi a tanár hibás kiejtését, mondatszerkesztését. Hogy ez a rettegett kórság nehogy elérje a gyereket, legjobb egyáltalán nem tanítani. Tanulja csak meg az a gyerek az anyanyelvét rendesen.

Mi történik a “rossz” nyelvi hatásoktól védett gyerekkel, amikor eléri az iskolás kort? Harmadik osztályos korában elkezdi tanulni az idegen nyelvet, immár kötelező jelleggel. Ki tanítja az iskolában? Két lehetőség van: az egyik a tanítónéni, akinek van angol vagy német műveltségi területről szóló diplomája. A másik a felsőben tanító idegennyelvtanár, aki leugrik az alsó tagozatba nyelvórát tartani. Magyar nemzetiségűek mind a ketten.

A tanítónéni idegen nyelv tudása csak ritkán áll a helyzet magaslatán, hiszen ő ezt csak kiegészítésként tanulja a millió egyéb tárgy mellé. Az idegennyelvtanár viszont módszertanilag nincs felkészülve a kicsik oktatására, elvégre az ő képzése a nagyobb gyerekek oktatására irányult.

A tanítónéninek, vagy a nyelvszakos tanárnak talán tökéletes a kiejtése? Egyáltalán nincsenek nyelvtani, mondatszerkesztési, vagy másféle hibáik? Dehogynem. Mégis tőlük tanulják a gyerekek a nyelvet.

Ha a kisgyerek úgy sajátítja el az adott nyelvet, hogy nem anyanyelvi beszélő az elsődleges forrás, attól még nem feltétlenül lesz rossz a kiejtése. Manapság rengeteg lehetőség van arra, hogy a tévéből, dvd-ről, cd-ről anyanyelvi hanganyagokat hallgattassunk a gyerekkel. A lényeg: ha valamilyen szinten megtanulja az idegen nyelvet, óriási előnyhöz juttatjuk a gyerekünket.

A nyelvtanon túl, avagy elérhetjük az üveghegyet

Azt hiszem, most szembe megyek a nyelvtanárok többségével, de azt el kell mondanom, hogy a nyelvtan nem minden.  Sőt. A nyelvtan felől megközelíteni a nyelvtanulást meglehetősen nehéz és örömtelen folyamat.

Miért nem tud a legtöbb ember megszólalni idegen nyelven, miután évekig tanulta azt az iskolában? Mert évekig nem magát a nyelvet tanulta, hanem a nyelvtant. Kitűnően ragoz mondjuk, vagy elmondja az igeidők közti különbségeket, de amikor a beszédre kerülne sor, az valamiért nem megy. Miért is nem?

A nyelvtan megöli a spontaneitást. Idegen nyelven csak az tud folyékonyan beszélni, aki azon az adott nyelven is gondolkozik. Ha valaki elgondolja, hogy mit szeretne mondani, aztán elkezd azon gondolkozni, hogy most melyik igeidőt is kellene használni, az soha nem fog folyékonyan beszélni.

Olyan ez, mint a járás. Ha minden lépésnél elkezdek azon gondolkodni, hogy most előre kellene  döntenem a testemet, felemelnem a bal sarkamat, aztán előre tenni, akkor többet gondolkozom, mint amennyit előre haladok. A folyamatos beszéd legnagyobb akadálya, ha a pszichológiából ismert fölöttes énünk beavatkozik. Ha szabály rendszereket kezdünk ráhúzni a gondolatainkra, vagy félünk, nehogy nevetségessé váljunk a többiek előtt, nem fogunk tudni beszélni.

Én két nyelven beszélek felsőfokon, és mindkét nyelvet az iskolában tanultam. A rengeteg nyelvtanozás után mindkét nyelvnél elérkezett az a pillanat, amikor már nem érdekeltek a szabályok, csak beszéltem, és az adott nyelven fejeztem ki a gondolataimat. Ilyenkor történik meg, hogy kimondok egy mondatot, és ahogy kimondtam, utána egyből tudom, hogy hol hibáztam. Ez nem baj, gyakorlással fejleszthető.

Véleményem szerint a nyelvtan egy mankó, de nem a nyelvtanulás alfája és omegája. Hogyan is kellene akkor nyelvet tanulni? Sok-sok beszéddel, és az anyanyelv teljes kizárásával. Rengeteg szituációs gyakorlattal, kevesebb nyelvtani fogalommal, és a fordítás teljes mellőzésével.

Mindannyian tudjuk, hogy a kisgyerekek képesek gond nélkül több nyelvet is elsajátítani. A jó hír az, hogy a felnőttek is képesek erre. Az egyszerű munkásember, aki külföldre megy dolgozni, egy idő után megtanulja az idegen nyelvet, ha a társai csak az adott nyelven kommunikálnak. Teszi ezt úgy, hogy közben fogalma sincs arról, hogy éppen milyen igeidőt vagy módot használ.

Kérdezem hát, mi a nyelvoktatás célja? Az, hogy a nyelvtannal tökéletesen tisztában levő, megszólalni képtelen embereket képezzünk? Mert most azt tesszük. Vagy az lényeg, hogy megértsük egymást és megértessük magunkat egy másik nyelven? Ha a válasz az utóbbi, akkor ideje alternatív módokat találni a nyelvtanulásra, mert jelenleg nem effelé haladunk.

Miért is?

Miért is döntöttem úgy, hogy megpróbálom a “lehetetlent”, magyar anyanyelvűként angolul “tanítani” a lányomat?

Először is, idegen nyelven tudni jó, bármilyen idegen nyelv is legyen az. Közhellyel élve “ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy”. Ez fokozottan érvényes mai, pénz-orientált világunkra, ahol a nyelvtudás nem cél, hanem eszköz egy jobb pozíció megszerzése érdekében.

Látom, hogy a legtöbb ember mennyit kínlódik a nyelvtanulással az iskolában, a nyelviskolákban, vagy otthon. Több éves iskolai tanári tapasztalattal rendelkezem, és ennek fényében állítom, hogy az iskolai nyelvoktatás ma Magyarországon nincs a helyzet magaslatán, és akkor még finoman fogalmaztam. Az iskolában a gyerekek legtöbbször unalmas, érthetetlen, kötelező nyűgnek élik meg a nyelvtanulást. Az okok többrétűek: kezdve az életkori sajátosságokat figyelmen kívül hagyó múlt századi szemléletű nyelvoktatástól, a nagy csoportlétszámokon át az alulmotivált tanulókig sok minden ide tartozik. Az akadályokat sikeresen vevő tanuló mögött legtöbb esetben komoly szülői segítség áll. A leghaladóbb szemléletű, érdekesen tanító tanár óráját is tönkreteheti néhány felmentett tanuló, akik az egész csoport munkáját ellehetetlenítik.

A nyelviskolában egy fokkal jobb a helyzet, de a tanfolyamok ára eléggé sok embert elriaszt ettől a tanulási formától. A hőn áhított nyelvvizsga megszerzésével pedig új gondok jönnek elő: a megszerzett tudást meg is kell tartani, folyamatosan ápolni kell. Ez újabb komoly pénzösszegeket emészt fel.

Ezeket végiggondolva kezdett motoszkálni fejemben a gondolat, hogy valahogyan át kellene adnom gyermekeimnek az angol nyelvtudásomat. Először arra gondoltam, hogy majd az iskolában, ha arra kerül a sor, milyen jó lesz, mert itthon fogom tudni korrepetálni őket. Aztán az is eszembe jutott, hogy miért is várjak az iskoláig? Körülnéztem a neten, és megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy milyen komoly iparággá vált az ovis nyelvtanulás. De miért is várjak az óvodáig? Ott jó eséllyel heti 2-3 angol foglalkozás van, egy-egy félóra, és kész. Abból eléggé nehezen lehet használható nyelvtudást felépíteni.

A következtetés magától adódott: a legegyszerűbb az lenne, ha valahogyan itthon, tőlem tanulna meg angolul.

Ennek a feladatnak a megvalósításáról szól ez a blog, a nehézségekkel és a buktatókkal együtt.