Angol Játékos Feladatok Gyerekeknek – Koltai Anasztázia vendég bloggerina

Kedves Olvasóim!

Fogadjátok szeretettel Koltai Anasztázia vendég bloggerinát, aki saját gyerekével szintén gyakorolja a korai nyelvtanulást, nyelvátadást, és megoszt velünk néhány gyerekeknek szóló angol játékos feladatot.

 

Angol Játékos Feladatok Gyerekeknek

 

Szerencsésnek érezheted magad, ha olyan óvodába sikerül beíratnod a gyermekedet, ahol jó óvónénik foglalkoznak gyermeked angol nyelvtudásával. A legtöbb szülőnek, sajnos, nem adatik meg, hogy ovis korú gyermeke társaival együtt, szervezett foglalkozás keretein belül, korának megfelelő módon találkozhasson az angollal, ezért ilyenkor, ha módodban áll, a saját kezedbe kell venned az irányítást. Márpedig módodban áll, ráadásul kevés erőfeszítés tételével.

 Szókincsfejlesztés

Az interneten rengeteg olyan kicsiknek készült, tematikus kép található, ami elősegítheti a bizonyos szóbokrok „megtanítását” a gyereknek. Ezeket kivetítheted nagyobb falfelületre, jókora lepedőre vagy rárakhatod lemezre/pendrive-ra és kivetítheted a tévén is. Bőséges anyagban válogathatunk például az ISLcollective weboldalon egy rövid regisztráció után.

Arra figyelj, hogy a képen ne legyenek olyan szavak, kifejezések, amit a gyermeked még nem ismer, tehát ne akarj vele elsajátíttatni például az emberi szervezet belső szerveinek angol neveit. Kezdheted az ismertebb állatokkal. Előny, ha előtte már voltatok állatkertben. Viccesebbé teheti a játékot, hogyha az állatok neveihez társítod azt is, hogy melyik milyen hangot ad ki. Ha kissé hézagos a tudásod ebben a tekintetben, ne légy rest felderíteni a témát, tényleg nagyon mulatságos ez a közös program.

 

A kiejtés és az intonáció fejlesztése

Az internet bőséggel ellát minket angol gyerekdalokkal, melyek nem csak a gyerek, hanem a mi kiejtésünket is fejleszthetik. Ha akarjuk, meg is tanulhatjuk őket kívülről, ám nincs gond akkor sem, ha nem rendelkezünk Maria Callas tehetségével, hiszen a szokásos átlagos énekhanggal is minden adott a Mary Had a Little Lamb című örökbecsű klasszikus elsajátításához és pár foglalkozás után már a Drury Lane neve sem fog ismeretlenül hangzani egyikőtöknek sem. Azok a szerencsések, akiknek van otthon akusztikus gitárjuk és tudnak játszani pár akkordot, kísérhetik is a dalokat, még érdekesebbé téve a játékot.

A NurseryRhymes4U.com/ oldalon nem csak a szokásos dalokat találhatod meg, hanem altatódalokat és nyelvtörőket is, sőt, még az illusztrációk sem hiányoznak!

Személyes kedvencem, a Mamalisa, melynek egyáltalán nem szegényes és szokványos a választéka.

 

( A kép linkje: http://www.bedtime-fairytale.com/images/mary-Had-A-Little-Lamb.jpg)

  A készségek aktiválása

A gyermeked már egy online világban fog felnőni és a kutatások szerint már óvodáskorban elkezdődik az online szocializálódás. Mivel tiltani teljesen értelmetlen, a korai Facebook-ozást vagy az egyéb céltalanul interneten lógást megelőzendő, mutass meg egy pár olyan weboldalt neki, ahol rengeteg készségfejlesztő játék található, pl. angol nyelven, ami szintén képes úgy beépíteni az angol nyelvet a gyerek életébe, hogy annak használata teljesen természetes lesz.  Itt van például ez a lengyel oldal, ami kifejezetten az ifjú nyelvtanulóknak lett kitalálva.

 

(  A kép linkje: http://www.radiance.fr/medias/web/13/1305624116.jpg  )

 

Ebből a YouTube csatornából pedig további játszva-angolozós ötletet meríthetsz. Jó szórakozást és hasznos időtöltést kívánok!

 

Mi a véleményed ezekről a weboldalakról, gondolatokról? Ti mit szoktatok játszani otthon? Hogyan tanuljátok az angolt?

 

A szerzőről: Koltai Anasztázia, a MyEnglishTeacher.eu- V.I.P. Angol Tanárkereső weboldal alapítója. Maga is angol nyelvtanuló, aki azon dolgozik, hogy az angol nyelvtanulás ne egy unalmas, lehetetlen vállalkozás legyen, hanem érdekes kellemes és könnyű. Mind a kicsiknek, mind a nagyoknak, mert a mai világban még nagyobb szükségünk van egy második nyelvre.

 

 

Szeretnél a gyerekeddel együtt tanulni angolul?

 

A szülő a legrosszabb tanár – tartja a mondás. Még sincs ez feltétlenül így, legalábbis nem minden esetben.

Ha a klasszikus “leadom az anyagot, aztán visszakérdezem” módszerrel tanítunk, akkor valóban nem a szülő a legjobb választás. A szülő-gyerek kapcsolat ugyanis elsősorban a szereteten alapszik, míg a tanár-diák viszony a tekintélyen. Nem jó keverni a kettőt.

Egy kivétel van ez alól: ha a szülő lelkesedik valamilyen téma iránt, őszintén szeret azzal a témával foglalkozni, és tapasztalatait szeretné gyerekével is megosztani. Ez esetben szó sincs iskolás módszerekről, közös játékról, mondókázásról, kacagásról, hasznos időtöltésről viszont annál inkább.

A legtöbb szülő együtt süt-főz a gyerekeivel, megtanítja őket hintázni, biciklizni, a társas együttlét szabályaira, és az alapvető erkölcsi normákra is. Miért ne taníthatná őket idegen nyelvre is? Persze nem arra gondolok, ha egy szülő semmit nem tud az adott nyelven. Ilyen esetben valóban szerencsésebb tanfolyamra járatni a gyereket, vagy megvárni az iskolai nyelvoktatást.

A legtöbb mai szülő azonban évekig tanult angolul, ha máshol nem is, az iskolában biztosan. Közülük jó néhányan használják is a nyelvtudásuk a munkahelyükön, vagy külföldi utazáskor. A másik csoportba tartozóknak alap-, vagy középfokú nyelvvizsgájuk van, de évek óta nem kellett megszólalniuk angolul.

Ők azok, akik jó eséllyel taníthatnák a gyerekeiket angolul.  A gyereknek jó, mert bármilyen nyelvi input hasznosul a későbbiekben, és olyan belső motivációt szerez a nyelvtanulásra, amelyet az iskola nem tud pótolni.  A szülő aktivizálhatja a passzív szókincsét, bővítheti azt. A pici gyerek elsősorban a szüleit utánozva tanul, érdemes tehát jó példát mutatni neki.

Hogyan is lehet angolul együtt játszani a gyerekeddel? Erről a “Módszer” menüpontban olvashatsz többet…

Image: FreeDigitalPhotos.net