UFO vagyok a játszótéren

 Az előbb a nyelvi korlátaimról volt szó, most a félelmeimmel való szembesülés lesz a téma. A mindennapi életben én nem vagyok különc. Szeretek a közösség része lenni, betartani a normákat, nem kilógni. A két gyerek miatt alig jutok el valahová, alig van alkalmam felnőttekkel beszélni. Így a játszótér számunkra olyan hely, ahol a gyerekeim is, és én is kikapcsolódni járunk. Örülök, ha találkozom más anyukákkal, akikkel megbeszélhetjük az ügyes-bajos dolgainkat.

Ebbe kavart be az angol nyelv. Novembertől kezdtük az angol délelőttöket, és egészen eddig ez a probléma fel sem merült, mert senki sem volt a hidegben a játszótéren. Most azonban mindenki kijár már.  Volt 1-2 olyan hét, amikor hezitáltam, nem tudtam, mit tegyek. Ha 2-3 magyar gyerek is csatlakozott Lillához, a hozzájuk tartozó anyukákkal együtt, akkor visszaváltottam magyarra. Nem akartam, hogy kinézzék, és én is féltem, hogy egyedül maradok.

Egy ideje azonban megtaláltam a megfelelő megoldást számunkra. Elgondolkoztam, hogy mi a fontosabb, néhány játszótéri ismeretség, vagy az, hogy a lányaim közel anyanyelvi szinten megtanuljanak angolul. Így az UFO-létet választottam.

Ül a lányom a hintában, együtt mondjuk a “Humpty Dumpty”-t, miközben a mellette lévő hintában a “Régi dunna, kiskatona” megy. Mi a “The wheels on the bus go round and round”-öt énekeljük, mellettünk a “Süss fel, nap!”-ot. Én mindig, csak és kizárólag angolul szólok a gyerekeimhez, más meg magyarul.

Érdekes, hogy sok pozitív visszajelzést kaptam, anyukáktól és nagyszülőktől is. Mondták, hogy nagyon jól teszem, hogy megpróbálom angolra tanítani, és Lilla ügyesen mondja az angol mondókát. Ilyenkor jó érzés tölt el. A társalgásból sem zártam ki magam, az anyukákkal magyarul beszélek, a gyerekekkel meg angolul. Kissé jobban kell figyelnem, de megoldható.

A környezet

267678s1cd1nj3t.jpgAmikor elkezdtem ezt az angol “kísérletet”, tudtam, hogy előre nem látható problémákkal fogok szembetalálkozni.

Az egyik ilyen probléma hamar felmerült: ez a családon belül beszélt nyelv.  Délelőtt ugyebár angolozás van nálunk, én angolul beszélek, Lilla lányom pedig magyarul válaszolgat. Ha apa is bekerül a képbe, akkor fokozódik a magyar nyelvi dominancia. Apa ugyanis nem szeretne angolul beszélni, annak ellenére, hogy tud, és a nyelvátadással kapcsolatban támogat. Ezért aztán egy átlagos családi reggeli úgy néz ki nálunk, hogy én angolul beszélek mindenkivel, Lillával és a férjemmel is, ők pedig magyarul válaszolgatnak. Remélem, hogy egy erős passzív alap kialakítása után Lilla meg fog szólalni magyarul.

Hogy érzem én magam ebben a szituációban? Nagyon furcsán. Persze, hogy egyszerűbb lenne nekem is magyarul beszélni, persze, hogy jobban átmennének az érzelmek. De valamit valamiért.

A tágabb környezet is bezavar ebbe a nyelvelsajátítási folyamatba. Egészen eddig a hideg miatt többnyire magányosan sétáltunk Lillával és Emese babával. A séta során változó környezet kitűnő alkalmat teremtett az angol beszélgetésre. Most viszont már tavaszodik, elindult a játszótéri szezon, a játszótéren pedig ismerős anyukák vannak ismerős gyerekekkel.

Egy-két gyerek mellett még fenn tudom tartani az angol nyelvi szituációt, különösen, ha nem akarnak egymással játszani. De ha igen, és a játék mondjuk a homokozóban zajlik, akkor már muszáj visszaváltanom a magyar nyelvre. Ilyenkor az anyukák is beszélgetnek, és így szerintem akkora a külső magyar ráhatás, hogy az én angol beszédem nem érvényesülne. Így ilyenkor inkább magyarul beszélünk, és ha eljövünk a játszótérről, akkor ismét angolozunk.

Lehet, hogy a későbbiekben más napszakra kell halasztanom az angolozást, amikor nem zökkent ki senki belőle. Egyelőre azért maradok mégis a délelőttöknél, mert akkor még mindenki friss és kipihent, jobban forognak azok a bizonyos fogaskerekek.

Image: xedos4 / FreeDigitalPhotos.net

http://www.freedigitalphotos.net/images/view_photog.php?photogid=1539