Merjünk angolul beszélni!

Ma a SOTE fogászatán egy perzsa fogorvostan-hallgató tömte be a fogamat. Kedves lány volt, még az érzéstelenítő injekció előtt is bocsánatot kért, ha esetleg fájdalmat okozna.

Teljesen jól megértettük egymást. Én Magyarországon tanultam az angolt, ő Iránban. Anyanyelvünk teljesen más hangrendszeren alapszik, teljesen más nyelvcsaládból származik. Az egyetlen összekötő kapocs közöttünk az angol nyelv volt, és annak ellenére, hogy sem ő, sem én nem képezzük tökéletesen az angol hangokat, gond nélkül megértettük egymást.

Nyelvet tanulni csak anyanyelvű beszélőtől érdemes és szabad, halljuk gyakran. Ahogyan az egyik kommentben írták, ez a “kenyér nem is kell, csak kalács” tipikus esete.

Ébredjünk hát fel! Ha beszélünk angolul, az egész világ tárva-nyitva áll előttünk. Megértenek Bolíviától Thaiföldig a világ minden szögletében. A mai információs társadalomban az írott szövegek nagy része is angolul szól. Ideje hát félredobni a húzódozásokat, leszámolni a tévhitekkel, és nekiállni angolul beszélni. Ha nem is tökéletes nyelvtannal, magyar akcentussal és hanglejtéssel, de higgyük el, meg fognak érteni.

Gyerekeink egy olyan globalizált világban nőnek fel, ahol az információ nagy része angolul érhető el. Ha csak magyarul fognak tudni, az olyan, mintha egy “terülj-terülj-asztalkám” típusú svédasztalos étteremben, ahol minden földi jó megtalálható, csak egyetlen fajta fogást választanánk.

Kínáljuk meg hát gyerekeinket a leves után másodikkal és desszerttel is. Ha megadjuk nekik a lehetőséget, könnyedén és örömmel sajátítanak egy második nyelvet is. Ha megértenek másokat és megértetik magukat, az a kétnyelvűség egy olyan szintje, ami már megérte a fáradozást.

Nyelvet tanulni csak anyanyelvűtől lehet?

Az előző írásaimra özönlő kommentekből az a kép rajzolódott ki előttem, hogy nagyon sokan hisznek a címbeli állításban. Főleg a kisgyerekek nyelvelsajátításával kapcsolatban él nagyon sok emberben ez a hit. Van is ebben racionalitás. Természetesen igaz, a leghatékonyabban, legjobban egy kisgyerek egy anyanyelvű beszélőtől tanul meg idegen nyelven beszélni.

Mi van akkor, ha ez nem lehetséges? Ha nem áll a rendelkezésre anyanyelvű beszélő, viszont helyette van valaki, aki eléggé magas szinten beszéli az adott idegen nyelvet, és napi kapcsolatban áll a gyerekkel?  Árt a gyereknek, ha tőle tanul?

Nagyon sokan ezt hiszik. Szerintük a nyelvelsajátításra nem áll a mondás, hogy “ha nincs ló, jó a szamár is”. Végletesen maximalista hozzáállás ez. A fő érvük az, hogy a nagyon fogékony korban levő gyerek átveszi a tanár hibás kiejtését, mondatszerkesztését. Hogy ez a rettegett kórság nehogy elérje a gyereket, legjobb egyáltalán nem tanítani. Tanulja csak meg az a gyerek az anyanyelvét rendesen.

Mi történik a “rossz” nyelvi hatásoktól védett gyerekkel, amikor eléri az iskolás kort? Harmadik osztályos korában elkezdi tanulni az idegen nyelvet, immár kötelező jelleggel. Ki tanítja az iskolában? Két lehetőség van: az egyik a tanítónéni, akinek van angol vagy német műveltségi területről szóló diplomája. A másik a felsőben tanító idegennyelvtanár, aki leugrik az alsó tagozatba nyelvórát tartani. Magyar nemzetiségűek mind a ketten.

A tanítónéni idegen nyelv tudása csak ritkán áll a helyzet magaslatán, hiszen ő ezt csak kiegészítésként tanulja a millió egyéb tárgy mellé. Az idegennyelvtanár viszont módszertanilag nincs felkészülve a kicsik oktatására, elvégre az ő képzése a nagyobb gyerekek oktatására irányult.

A tanítónéninek, vagy a nyelvszakos tanárnak talán tökéletes a kiejtése? Egyáltalán nincsenek nyelvtani, mondatszerkesztési, vagy másféle hibáik? Dehogynem. Mégis tőlük tanulják a gyerekek a nyelvet.

Ha a kisgyerek úgy sajátítja el az adott nyelvet, hogy nem anyanyelvi beszélő az elsődleges forrás, attól még nem feltétlenül lesz rossz a kiejtése. Manapság rengeteg lehetőség van arra, hogy a tévéből, dvd-ről, cd-ről anyanyelvi hanganyagokat hallgattassunk a gyerekkel. A lényeg: ha valamilyen szinten megtanulja az idegen nyelvet, óriási előnyhöz juttatjuk a gyerekünket.