A nyelvtanon túl, avagy elérhetjük az üveghegyet

Azt hiszem, most szembe megyek a nyelvtanárok többségével, de azt el kell mondanom, hogy a nyelvtan nem minden.  Sőt. A nyelvtan felől megközelíteni a nyelvtanulást meglehetősen nehéz és örömtelen folyamat.

Miért nem tud a legtöbb ember megszólalni idegen nyelven, miután évekig tanulta azt az iskolában? Mert évekig nem magát a nyelvet tanulta, hanem a nyelvtant. Kitűnően ragoz mondjuk, vagy elmondja az igeidők közti különbségeket, de amikor a beszédre kerülne sor, az valamiért nem megy. Miért is nem?

A nyelvtan megöli a spontaneitást. Idegen nyelven csak az tud folyékonyan beszélni, aki azon az adott nyelven is gondolkozik. Ha valaki elgondolja, hogy mit szeretne mondani, aztán elkezd azon gondolkozni, hogy most melyik igeidőt is kellene használni, az soha nem fog folyékonyan beszélni.

Olyan ez, mint a járás. Ha minden lépésnél elkezdek azon gondolkodni, hogy most előre kellene  döntenem a testemet, felemelnem a bal sarkamat, aztán előre tenni, akkor többet gondolkozom, mint amennyit előre haladok. A folyamatos beszéd legnagyobb akadálya, ha a pszichológiából ismert fölöttes énünk beavatkozik. Ha szabály rendszereket kezdünk ráhúzni a gondolatainkra, vagy félünk, nehogy nevetségessé váljunk a többiek előtt, nem fogunk tudni beszélni.

Én két nyelven beszélek felsőfokon, és mindkét nyelvet az iskolában tanultam. A rengeteg nyelvtanozás után mindkét nyelvnél elérkezett az a pillanat, amikor már nem érdekeltek a szabályok, csak beszéltem, és az adott nyelven fejeztem ki a gondolataimat. Ilyenkor történik meg, hogy kimondok egy mondatot, és ahogy kimondtam, utána egyből tudom, hogy hol hibáztam. Ez nem baj, gyakorlással fejleszthető.

Véleményem szerint a nyelvtan egy mankó, de nem a nyelvtanulás alfája és omegája. Hogyan is kellene akkor nyelvet tanulni? Sok-sok beszéddel, és az anyanyelv teljes kizárásával. Rengeteg szituációs gyakorlattal, kevesebb nyelvtani fogalommal, és a fordítás teljes mellőzésével.

Mindannyian tudjuk, hogy a kisgyerekek képesek gond nélkül több nyelvet is elsajátítani. A jó hír az, hogy a felnőttek is képesek erre. Az egyszerű munkásember, aki külföldre megy dolgozni, egy idő után megtanulja az idegen nyelvet, ha a társai csak az adott nyelven kommunikálnak. Teszi ezt úgy, hogy közben fogalma sincs arról, hogy éppen milyen igeidőt vagy módot használ.

Kérdezem hát, mi a nyelvoktatás célja? Az, hogy a nyelvtannal tökéletesen tisztában levő, megszólalni képtelen embereket képezzünk? Mert most azt tesszük. Vagy az lényeg, hogy megértsük egymást és megértessük magunkat egy másik nyelven? Ha a válasz az utóbbi, akkor ideje alternatív módokat találni a nyelvtanulásra, mert jelenleg nem effelé haladunk.

“A nyelvtanon túl, avagy elérhetjük az üveghegyet” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A klasszikus nyelvtanulási módszer: nyelvtan tökéletes megtanulása, szavak magolása.

    A XX. sz. közepén jött az ellenkezője, a naturalisztikus megoldás, lényege: tanuljunk úgy, mint ahogy egy anyanyelvi kisgyerek.

    Mindkettő tévedés. A jó nyelvtanuláshoz a kettő jó kombinációja szükséges. Valójában a naturalisztikus módszer KÁROSABB, mint a klasszikus. Szerintem a jó arány az, ha 2/3 klasszikus, 1/3 naturalisztikus.

  2. Miért káros a naturalisztikus módszer? Szerintem is kombinálni kell a kettőt, csak én a másik oldal felé hajlok: kevesebb nyelvtan, több életszerű beszédhelyzet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.