Beküldve:

Immersion, avagy “nyelvi belemerülés”

A játékos angolozást napi szinten próbáltam bevezetni az éltünkbe, ezért a beszéden kívül más formákat is kerestem, ahol angol nyelvi hatások érhetik a gyerekeket.

Azt olvastam valahol, hogy ha egy gyerek az ébren töltött idejének egyharmadában idegen nyelvet hall, többnyelvű lesz.

Ezt az egyharmadnyi időt eléggé könnyedén össze lehet hozni. Kezdetnek én lecseréltem az összes rajzfilmet, amit a lányom nézett, angol mesére. Néhány esetben eléggé egyszerű volt a dolgom, mert csak a hangsávot kellett átkapcsolni a dvd-n. Aztán beszereztem néhány angol mondókás-zenés dvd-t. Egyből kedvencekké váltak, még akkor is hajlandó volt ezeket nézni, amikor keményen sztrájkolt az én angol beszédem ellen. Aztán angol cd-ket is beszereztem, amiket napközben többször is meghallgattunk. A fülbemászó, dallamos gyerekzenéket szívesen hallgatta Lilla. Este, lefekvésnél a “Tente baba, tente” mellé elénekeltem a “Twinkle, twinkle, little star”-t is.

A mondókák és a zene mellett a mesekönyvekkel nem voltam ilyen sikeres. Kiderült, hogy Lilla csak magyarul szeretne mesét hallgatni, így az angol mesét egyelőre nem erőltettem.

Image: healingdream / FreeDigitalPhotos.net

http://www.freedigitalphotos.net/images/view_photog.php?photogid=989

Beküldve:

A kezdetek

2011 novemberében határoztam el, hogy próbálok valamennyit átadni az angol nyelvtudásomból Lilla lányomnak. Ő akkor két és fél éves volt, a kistestvére, Emese pedig fél éves.

Miután elolvastam néhány témába vágó cikket, blogot, úgy döntöttem, hogy a legegyszerűbb, ha a nap bizonyos szakában angolul beszélek a lányommal. Beszélni úgyis kell, a kicsi mellett meg nem volt túl sok időm külön angol programokat kitalálni.

Az első próbálkozásaim heves ellenállásra találtak. Lilla ugyanis azt szokta meg, hogy anya magyarul beszél, és amikor átváltottam angolra, hirtelen semmit sem értett. Ez olyan rosszul érintette, hogy hevesen tiltakozott.

Nem akartam mindjárt az elején feladni, így kitartottam, és továbbra is angolul beszéltem hozzá. Ő dühös lett, kiabált: “Ne, ezt ne mondd, anya!” Aztán kezecskéjével megpróbálta befogni a szájamat.

Nem volt egyszerű átlendülni ezen az ellenálláson, jó néhány napba, hétbe tellett. Visszagondolva sokkal egyszerűbb lett volna születése óta angolul is beszélni hozzá. Akkor viszont annyira új volt számomra az anyaság, annyira kitöltötte a napjaimat, hogy eszembe sem jutott a kétnyelvűség.

Image: sippakorn / FreeDigitalPhotos.net

http://www.freedigitalphotos.net/images/view_photog.php?photogid=2829

Beküldve:

Miért is?

Miért is döntöttem úgy, hogy megpróbálom a “lehetetlent”, magyar anyanyelvűként angolul “tanítani” a lányomat?

Először is, idegen nyelven tudni jó, bármilyen idegen nyelv is legyen az. Közhellyel élve “ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy”. Ez fokozottan érvényes mai, pénz-orientált világunkra, ahol a nyelvtudás nem cél, hanem eszköz egy jobb pozíció megszerzése érdekében.

Látom, hogy a legtöbb ember mennyit kínlódik a nyelvtanulással az iskolában, a nyelviskolákban, vagy otthon. Több éves iskolai tanári tapasztalattal rendelkezem, és ennek fényében állítom, hogy az iskolai nyelvoktatás ma Magyarországon nincs a helyzet magaslatán, és akkor még finoman fogalmaztam. Az iskolában a gyerekek legtöbbször unalmas, érthetetlen, kötelező nyűgnek élik meg a nyelvtanulást. Az okok többrétűek: kezdve az életkori sajátosságokat figyelmen kívül hagyó múlt századi szemléletű nyelvoktatástól, a nagy csoportlétszámokon át az alulmotivált tanulókig sok minden ide tartozik. Az akadályokat sikeresen vevő tanuló mögött legtöbb esetben komoly szülői segítség áll. A leghaladóbb szemléletű, érdekesen tanító tanár óráját is tönkreteheti néhány felmentett tanuló, akik az egész csoport munkáját ellehetetlenítik.

A nyelviskolában egy fokkal jobb a helyzet, de a tanfolyamok ára eléggé sok embert elriaszt ettől a tanulási formától. A hőn áhított nyelvvizsga megszerzésével pedig új gondok jönnek elő: a megszerzett tudást meg is kell tartani, folyamatosan ápolni kell. Ez újabb komoly pénzösszegeket emészt fel.

Ezeket végiggondolva kezdett motoszkálni fejemben a gondolat, hogy valahogyan át kellene adnom gyermekeimnek az angol nyelvtudásomat. Először arra gondoltam, hogy majd az iskolában, ha arra kerül a sor, milyen jó lesz, mert itthon fogom tudni korrepetálni őket. Aztán az is eszembe jutott, hogy miért is várjak az iskoláig? Körülnéztem a neten, és megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy milyen komoly iparággá vált az ovis nyelvtanulás. De miért is várjak az óvodáig? Ott jó eséllyel heti 2-3 angol foglalkozás van, egy-egy félóra, és kész. Abból eléggé nehezen lehet használható nyelvtudást felépíteni.

A következtetés magától adódott: a legegyszerűbb az lenne, ha valahogyan itthon, tőlem tanulna meg angolul.

Ennek a feladatnak a megvalósításáról szól ez a blog, a nehézségekkel és a buktatókkal együtt.