Az érzelmi biztonságról

Tegnap édesanyámmal beszéltem telefonon. Hozzánk készülnek, és mivel eléggé messze élünk egymástól, 2 hétig nálunk maradnak. Nagyon várjuk már mindannyian, ők, hogy végre unokázhassanak, én, hogy találkozhassunk, és nekem is legyen egy kis szabadidőm.

Anyukám aggodalommal a hangjában kérdezte meg, hogy mi lesz az angolozással, amíg itt lesznek. Ők ugyanis, bár valamennyire értenek angolul, nem beszélnek folyékonyan. Szeretnének az unokákkal sok időt tölteni, sétálni vinni őket, délelőtt is, amikor mi általában az angol életünket éljük.

“-Mi lenne?”- válaszoltam csodálkozva.

“-Itt lesztek, örülünk egymásnak, játszotok a gyerekekkel, természetesen magyarul, aztán, ha elmentek, minden visszaáll a régi kerékvágásba.”

A gyerekeknek ugyanis az érzelmi biztonság elsődleges fontosságú, minden más ezután jön. A nagyszülőkkel töltött önfeledt játék, mese pótolhatatlan. A gyerekeim így szorosabban kötődnek a nagyszülőkhöz is, ami által csak gazdagodik a kis személyiségük. Beavatkozni ebbe a folyamatba, akár egy nyelvi akadállyal, káros lehet, szerintem.

Azzal, hogy próbálom a gyerekeimet az angol nyelv elsajátítása felé terelgetni, pluszt próbálok adni nekik. Ez a “feladat” fontos számomra, de a családi kapcsolatok, a családban megélt  érzelmek, a biztonság, a kötődés kialakulása még sokkal-sokkal fontosabb.

Próbálok az angolra egy hosszú távú “projektként” gondolni (nem szeretem ezt a szót, de talán most itt helyénvaló). Ha az angol életünkben meglesz a folytonosság, nem fáradok bele, akkor sem, ha visszamegyek dolgozni, és évekig fent tudom tartani az angol délelőttöket (vagy délutánokat, estéket), akkor nyert ügyünk van. A nyelvelsajátítás folyamatát egy-két megszakítás, szünet nem fogja megtörni. Az iskolában is van vakáció, nem igaz?