Ha alábbhagy a nyelvtanulási kedv

  • Ma erős fejfájással ébredtem, és egyszerűen nincs kedvem/türelmem semmihez.
  • A gyerekem extra hisztis.
  • Rengeteg dolgom van!
  • Úgyis elutazunk.
  • Látogatóink jönnek!
  • Fáradt vagyok.
  • Dolgoznom kell.

Ismerősek a fenti gondolatok?

Velem is gyakran megesik, hogy valamilyen abszolút logikus indok miatt nincs kedvem angolozni. Inkább maradnék a kényelmes komfortzónámban, magyar gondolataimmal, magyar környezetemben, erőfeszítések nélkül. Néha meg is tenném, szünetet tartanék, aznap nem beszélnék angolul a gyerekekkel. A nagylányom viszont igényli, figyelmeztet rá, kéri.

A rossz hír az, hogy nincsen nyelvtanulás/nyelvelsajátítás következetes nyelvhasználat nélkül. A nyelv olyan, akár a gyerek, minden nap foglalkozni kell vele, különben a megszerzett tudás elsorvad.

Hogy is vegyük hát rá magunkat az angol nyelvhasználatra, amikor nincsen kedvünk hozzá?

Elmondom, én mit teszek. Kialakítottam egy szabályt, ami keretet ad a napjainknak, és már beépült a napirendünkbe:

reggel, miután megittam a kávémat és elolvastam az e-mailjeimet (de szörnyen néz ki ez a szó leírva) átváltok angolra.

Akkor is azt teszem, ha éppen hasogat a fejem, vagy éppen cigánygyerekek potyognak az égből. Azért ragaszkodom ehhez, mert ismerem magam. Tudom, hogy ha elfogadok valamilyen erős indokot az angol nyelvhasználat mellőzésére, másnap a gyengébb indok is erősnek fog tűnni.

Mivel a lányommal közösen angolozunk, ő a kontrollcsoport, nem okozhatok neki csalódást.

Az érdekes az, hogy miután átváltok az angolra, egy idő után észre sem veszem, hogy angolul gondolkozom. Gyakran megtörténik, hogy délután ugyanolyan furcsa érzés visszaváltani magyarra, mint reggel volt az angolra.

Hogyan is hasznosíthatod mindezt?

 

Ha még nem vállalkozol arra, hogy huzamosabb időn át csak angolul beszélj a gyerekeddel, mert még nem érzed eléggé erősnek a nyelvtudásod, akkor is foglalkozni kell a nyelvvel.

  • jelölj ki egy időszakot a nap folyamán, amikor “angoloztok”
  • ragaszkodj ehhez az időszakhoz foggal-körömmel
  • napi 5-10 perc következetesen betartva több eredményt fog hozni, mint heti egyszer hosszabb idő
  • az “angolozással” töltött idő legyen változatos és örömteli
  • mindkettőtök számára biztosítsa a fejlődés lehetőségét
  • ha valami mégis közbejön, próbáld meg a nap folyamán más formában biztosítani az angol nyelvi közeget (pl. tegyél be egy angol cd-t, dvd-t)
  • egy-két alkalom kihagyás még elmegy, de ne engedd szokássá válni

Ha így teszel, és követed a módszert, az eredmény hamarosan látszani fog. Te és a gyereked gyorsabban fogtok fejlődni, mint bármilyen tanárral, bármilyen nyelvtanfolyamon. A nyelvtanulás végső soron kitartás kérdése is. Te hogyan döntesz?

Image: FreeDigitalPhotos.net

 

Na, beszél már a gyerek angolul?

Egy ismerősöm kérdezte ezt a minap a játszótéren, én meg úgy gondolom, kiváló alkalmat nyújt egy kis összegzésre, valamint arra, hogy örüljek egy kicsit a sikereimnek, hiszen a célom az, hogy a lányom elsajátítsa az angol nyelvet.

A válasz: nem, még nem beszél. Rengeteg mindent megért, de ha angolul kérdezem, magyarul válaszol. Angol szavakat mond, néha belekeveri a magyar beszédbe. Spontán énekel angolul, és mondókázik. Rengeteg kis dalocskát tud, a mindennapi zenehallgatás, közös éneklés eredménye most kezd megmutatkozni. Az én angol beszédemből kiemel szavakat, és utánam mondja. Angolul halandzsázik.

Úgy érzem, 7 hónap után ez jó eredménynek számít. Azt mondják, a kisgyerekek az anyanyelvükhöz hasonló tempóban sajátítanak el más idegen nyelvet is. Lilla 2 évesen még csak pár szót mondott magyarul, 2 és fél évesen pedig már kerek mondatokban beszélt.

A nyelvoktatásban ez a nehéz: kivárni, amíg beérik a munka gyümölcse. Hosszú, hosszú hónapokon, éveken át csak megy befele az információ, aztán egyszer csak összeáll a kép, és beszélni kezd a nyelvtanuló.

Lillának is kezd egyre több mozaikkocka a helyére kerülni. Ma egy nagyobbaknak szóló angol mesekönyvet hozott ide, és végig kellett mondanom az összes mesét. Szerintem a nagy részét nem értette, de nagyon figyelt.

Ezt tartom a legnagyobb eredménynek: elértem, hogy érdekelje az angol nyelv, és akarjon vele foglalkozni. Nem amiatt, mert muszáj, hanem belső indíttatásból: ez a nyelvtanulás kulcsa. Elindultunk egy olyan úton, amely egy teljesen új kultúra megismeréséhez vezet, ami által csak gazdagodhat a gyerekem.

Image:  pixabay.com

Le lehet-e küzdeni a magyar akcentust?

Noam Chomsky amerikai nyelvészprofesszor szerint minden csecsemő általános és univerzális nyelvi kompetenciák birtokában jön világra. Ők még minden emberi hangot képesek produkálni, de ahogy nőnek, ez a képesség visszafejlődik. Ahogy elsajátítják a beszéd képességét, csak azok a hangok maradnak birtokukban, amelyet a környezetüktől hallanak.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy mikor zárul le az az időszak, amikor a gyerekek artikulációs bázisa még nagyon rugalmas. A kritikus periódust, a kiindulópontot egyesek a születéstől, sőt, a magzati élettől kezdve számítják. Locke 1994-es tanulmányában inkább szenzitív időszakokról beszél, amelyek a legoptimálisabbak a nyelvi-behangolás szempontjából. Hogy mikor kezdődnek és végződnek ezek a szakaszok, az a nyelvészek között is vitatott téma jelenleg.

Hogy visszatérjek a témában felvetett kérdésre, a válasz a körülményekben rejlik:

  • Mennyire áll közel az anyanyelv és az elsajátítani kívánt nyelv hangrendszere egymáshoz?
  • Mikor került a nyelvtanuló először kapcsolatban az idegen nyelvvel?
  • Ismert, elsajátított más nyelveket azelőtt?
  • Anyanyelvi beszélőtől tanulta a nyelvet? Gyerekkorban, vagy később?
  • Egynyelvű, vagy többnyelvű környezetben nőtt fel?

Megfordítanám a kérdést: olyan fontos az akcentusmentes beszéd? Arnold Schwarzenegger több, mint 40 éve él az USA-ban, és még mindig van akcentusa. Akadályozta ez a karrierjében? Nem.

Ami igazán fontos az idegen nyelv tanulása során, az a folyamatos, könnyen érthető beszéd elsajátítása. Természetesen törekedni kell az anyanyelvűekéhez hasonló hangzás elérésére, de ha nem megy tökéletesen, ne éljük meg hatalmas problémaként. Megértenek, és megértetjük magunkat – ez a lényeg.

Aki pedig megteheti, biztosítsa a gyerekének a lehetőséget, hogy minél korábban kapcsolatba kerüljön az elsajátítani akart nyelvvel, nyelvekkel. Bár a nyelvészek körében vita tárgya, hogy mikor zárul le az az időszak, amikor az akcentus-mentes nyelvelsajátítás lehetséges, abban  egyetértenek, hogy ez a gyermekkorra esik.

Anya, beszéljünk angolul!

A fenti mondat  a 3 éves lányom szájából hangzott el a minap. Hogyan jutottunk idáig?

Fél éve kezdtem el Lilla lányommal angolul tölteni a délelőttöket. Akkor ő két és fél éves volt, már szépen ki tudta fejezni magát magyarul, és kezdetben nagyon tiltakozott az idegen nyelv ellen. A tiltakozást úgy szereltem le, hogy rengeteg mondókát, dalocskát építettem be a délelőttökbe. Ezeket nagyon szerette, és a kezdeti mondókázásból, éneklésből már odáig jutottunk, hogy elfogadta, ha angolul beszéltem hozzá. Fél éves kitartó erőfeszítésem jutalma, hogy a lányom teljesen elfogadja, sőt, mi több, igényli az angol nyelv jelenlétét az életünkben.

Rengeteget fejlődött ez alatt a fél év alatt. A kezdetben dúdolt dalokat, mondókákat mára egyedül fújja, a mindennap használatos beszédelemeket, utasításokat megérti. Néha magától belekever angol szavakat a magyar szövegbe.

A legnagyobb büszkeség mégis akkor tölt el, amikor végiggondolom, hogy fél év alatt honnan hová jutottunk el.  Az angol nyelv teljesen természetes közegévé vált, passzív szókincse napról napra gyarapszik.

Most, hogy itt vannak a nagyszülők, kissé háttérbe szorult a mindennapi angol nyelvhasználat. Lilla lányom külön kérte, hogy most is beszéljünk angolul, sőt, a nagyapjának odavitte az angol meséskönyvét is, azzal a felkiáltással, hogy “-Abból mesélj, tata!”

A szövegértése is sokat fejlődött. Ezt az is illusztrálja, hogy egy délelőtt elmagyaráztam neki angolul, hogy az édesapja elvitte az egyik játékát tatáékhoz. Kértem, hogy ne keresse, majd délután mi is oda megyünk, és ott játszhat majd vele. Anyukám kérdezte, mit mondtam neki, és teljesen jól visszamondta, csak ezúttal magyarul.

A három éves gyerek agya, akár a szivacs, a nyelvelsajátításra van ráállva. Képes egyedül felépíteni magában egy nyelvi rendszert, kihámozni néhány ismert szó segítségével a mondat értelmét. Soha nem fordítottam a lányomnak, hanem egyszerűen csak angolul éltünk meg pár órát a délelőttből. Az angol nyelv nem a magyar tudására épül rá, hanem azzal párhuzamosan alakul ki.

Úgy gondolom, akinek van rá lehetősége, hogy idegen nyelvi hatásoknak tegye ki a gyerekét, ne habozzon. Vétek lenne kihagyni ezt a nagyon fogékony kort, hiszen a korai nyelvtanulás (inkább nyelvelsajátítás) a rengeteg előnye mellett megalapozza a későbbiekben a sikeres nyelvtanulási folyamatot is.

Egynyelvű szülő nevelhet kétnyelvű gyereket?

Amikor először kerültem kapcsolatba ezzel a témával, az első reakcióm az volt, hogy ez lehetetlenség, vagy a legjobb esetben is erőszak a anyanyelv ellen. Tele voltam előítélettel, ami leginkább abból az itthoni közvéleményből eredt, hogy felesleges a kisgyereknek bármit is “tanítani”, hadd játsszon szabadon. Még a végén összezavarjuk szegényt.

Aztán kezdtem kitekinteni a magyar net által nyújtott lehetőségekből, és meglepődtem azon, amit találtam. Tőlünk nyugatabbra ugyanis sokan próbálkoznak ezzel. Klubokba szerveződnek, blogot írnak, fórumokon vitatják meg az elért eredményeket.

Néhány link a teljesség igénye nélkül:

Elgondolkodtató, hogy miközben itt, Magyarországon ennyire megoszlanak a vélemények a korai nyelvtanulás hasznosságáról, addig külföldön egyre szaporodik azoknak a vállalkozó kedvű szülőknek a száma, akik belevágnak egy ilyen kalandba.

Az érzelmi biztonságról

Tegnap édesanyámmal beszéltem telefonon. Hozzánk készülnek, és mivel eléggé messze élünk egymástól, 2 hétig nálunk maradnak. Nagyon várjuk már mindannyian, ők, hogy végre unokázhassanak, én, hogy találkozhassunk, és nekem is legyen egy kis szabadidőm.

Anyukám aggodalommal a hangjában kérdezte meg, hogy mi lesz az angolozással, amíg itt lesznek. Ők ugyanis, bár valamennyire értenek angolul, nem beszélnek folyékonyan. Szeretnének az unokákkal sok időt tölteni, sétálni vinni őket, délelőtt is, amikor mi általában az angol életünket éljük.

“-Mi lenne?”- válaszoltam csodálkozva.

“-Itt lesztek, örülünk egymásnak, játszotok a gyerekekkel, természetesen magyarul, aztán, ha elmentek, minden visszaáll a régi kerékvágásba.”

A gyerekeknek ugyanis az érzelmi biztonság elsődleges fontosságú, minden más ezután jön. A nagyszülőkkel töltött önfeledt játék, mese pótolhatatlan. A gyerekeim így szorosabban kötődnek a nagyszülőkhöz is, ami által csak gazdagodik a kis személyiségük. Beavatkozni ebbe a folyamatba, akár egy nyelvi akadállyal, káros lehet, szerintem.

Azzal, hogy próbálom a gyerekeimet az angol nyelv elsajátítása felé terelgetni, pluszt próbálok adni nekik. Ez a “feladat” fontos számomra, de a családi kapcsolatok, a családban megélt  érzelmek, a biztonság, a kötődés kialakulása még sokkal-sokkal fontosabb.

Próbálok az angolra egy hosszú távú “projektként” gondolni (nem szeretem ezt a szót, de talán most itt helyénvaló). Ha az angol életünkben meglesz a folytonosság, nem fáradok bele, akkor sem, ha visszamegyek dolgozni, és évekig fent tudom tartani az angol délelőttöket (vagy délutánokat, estéket), akkor nyert ügyünk van. A nyelvelsajátítás folyamatát egy-két megszakítás, szünet nem fogja megtörni. Az iskolában is van vakáció, nem igaz?

Édes anyanyelvem

Még mindig a kommentekre reagálva érzem szükségét, hogy az anyanyelv fontosságáról írjak. Úgy tűnik, nagyon sokan gondolják azt, hogy ha angolul beszélek a gyerekemmel, azzal megfosztom az anyanyelv elsajátításának lehetőségétől. Gyengítem a kifejezőkészségét. Nem fog tudni olyan széles skálán gondolatokat és érzéseket kifejezni, mint a többiek. Elveszem tőle a lehetőséget, hogy igazán magyarnak, a nemzet tagjának érezhesse magát, hiszen “nyelvében él a nemzet”. Szülőként is korlátozom magam, hiszen idegen nyelven az érzelmek átadása is beszűkül gyerek és szülő közt, és ezáltal sérül majd a kapcsolatunk is. Ha nincs az anyanyelv, mi az, ami megtart minket magyarként?

Ezekkel a gondolatok, kérdések merültek fel az emberek reakciói kapcsán. Kissé rosszul is éreztem magam, hiszen nagyon sokat azt gondolják, hogy szándékosan ártok a gyerekemnek, és teszem ezt valamiféle rosszul értelmezett “eszme” nevében.

Az anyanyelv átadása számomra elsődleges fontosságú. Magyarul érzek, gondolkozom, ez határozza meg, ki vagyok. Természetesen át szeretném adni mindezt a gyerekeimnek is. Lilla lányom korának megfelelően beszél magyarul, sok mondókát, gyerekdalt, mesét ismer. Vele még nagyon óvatos voltam, én is elhittem a fenti állítások nagy részét. Ezért vártam két és fél éves koráig, amíg a magyar beszédkészsége kialakul, és csak azután kezdtem el az angol nyelvet bevezetni az életünkbe. Emesével már nem vagyok ilyen óvatos. Ő most egy éves, és egyszerre hallja tőlem a magyar és az angol nyelvet is. Hogy miért lettem időközben magabiztosabb?

Rájöttem, hogy itt Budapesten, Magyarország szívében egyszerűen lehetetlen nem magyarként nevelni a gyereket. Én, a szülő, csak egy vagyok a nyelvi hatások közül, amelyek a gyerekeimet érik. Most, amíg kicsik, én vagyok a legfontosabb, de nem sokáig lesz ez így. Még azokban a családokban, ahol az egyik szülő idegen nyelvű, és csak úgy beszél a gyerekhez, még ott is a magyar nyelvi hatás, a környezet nyelve az erősebb. Ha akarnék, se tudnék nem magyar gyereket nevelni itt.

A magyarságot, az anyanyelv védelmét szem előtt tartva beszélünk itthon naponta csak 2-3 órát angolul, délelőtt. A nap többi részét magyarul éljük meg, átlagos magyar családként. Ha ettől a napi 2-3 órától sérülne a magyar anyanyelv, vagy a nemzeti hovatartozás érzése, akkor az már másféle, nagy problémákat feltételezne a családunkban.

Lilla lányom magyar szókincse életkorának megfelelő, minden nap olvasunk mesét magyarul, és mondókázunk is. Emellett veszem a fáradtságot, és a délelőtti órákat angolul gondolkozva töltöm el, hiszen valami olyant szeretnék átadni neki, amitől az élete egyszerűbb lesz. Hogy ezzel a magyar anyanyelvét gyengíteném? Nem hiszem. Éppen ellenkezőleg, szélesítem a látókörét, és betekintést nyújtok számára egy olyan kultúrába, amely a népek közti híd szerepét tölti be napjainkban. Hiszem, hogy lehet úgy pluszt nyújtani nyelvi szinten, hogy közben nem veszek el semmit. Lányom azáltal, hogy érteni fog angolul, nem lesz kevésbé magyar.

A korai nyelvtanulásról

Tegnap találkoztam a barátnőmmel, aki Finnországban él teljesen multikulti környezetben. 8 éve él ott anélkül, hogy szüksége lett volna a finn nyelvre. Gyakorlatilag mindenhol elboldogult az angollal, a munkahelytől kezdve a vásárlásokon át a szülészetig.

Ő csodálkozott azon, hogy én próbálom Lillát angolul tanítani, nem értette, miért. Mesélte, hogy ő is csak középiskolás korában tanulta meg az angolt, aztán semmi hátránya sem származott ebből. Nem vitatkoztam vele, megértettem az álláspontját. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a barátnőm Bukarestben nőtt fel, erdélyi magyarként. Megkerülhetetlen volt számára a korai kapcsolat a román nyelvvel. Ha ma megszólal románul, nem igazán lehet megállapítani a beszédéről, hogy nem az az anyanyelve. Egy ilyen alapról építkezve természetesen nem okozott neki gondot egy újabb nyelv elsajátítása a középiskolában.

Ha azonban egy átlagos magyarországi középiskolást nézünk, akkor azt látjuk, hogy igenis nehézségekbe ütközik számukra a nyelvtanulás. Mi a fő különbség köztük? A magyarországi diák igen ritkán kerül kapcsolatba igazi, hús-vér külföldivel, ezért nincsenek saját tapasztalatai arról, hogy a nyelvtudás igenis használható valamire. A nagy többség igencsak alul motivált a nyelvtanulásban. Itt Magyarországon az a szemlélet az elterjedt, hogy “tanulja csak meg az a gyerek először rendesen az anyanyelvét”. Ezzel az a baj, hogy ez egy igencsak makacs tévhit. Elég körülnézni a világban, és azt látjuk, hogy a világ népességének nagy része többnyelvű. Egész földrészeken ez a helyzet, pl. India, Kína stb. Elég a volt gyarmati országokra gondolni.

A gyerekek ösztönösen, erőfeszítés nélkül sajátítanak el nyelveket. A többnyelvű emberek agyuk nagyobb részét hasznosítják, illetve a nyelvek közti váltásokkal nagyobb területek aktivizálódnak. A több nyelven beszélők szervezete ellenállóbb az Alzheimer-kórral szemben. Néhány érdekes tanulmány a kétnyelvűségről itt és itt.

Miért “erőltetem” a korai nyelvtanulást? Ez egy vissza nem térő lehetőség a gyerekeim számára. Erőlködés, izzadság és kényszer nélkül lesznek otthonosak egy másik nyelv szépségeiben, és az azzal járó különböző kultúrát is magukba szívják. Hogy ez a nyelv történetesen az angol? Igazából mindegy. Bármilyen második nyelvvel előkészítjük a további nyelvek számára a talajt. Nyelvtudás nélkül élni a 21. századi Európában lehetséges, de nem érdemes.

A környezet

267678s1cd1nj3t.jpgAmikor elkezdtem ezt az angol “kísérletet”, tudtam, hogy előre nem látható problémákkal fogok szembetalálkozni.

Az egyik ilyen probléma hamar felmerült: ez a családon belül beszélt nyelv.  Délelőtt ugyebár angolozás van nálunk, én angolul beszélek, Lilla lányom pedig magyarul válaszolgat. Ha apa is bekerül a képbe, akkor fokozódik a magyar nyelvi dominancia. Apa ugyanis nem szeretne angolul beszélni, annak ellenére, hogy tud, és a nyelvátadással kapcsolatban támogat. Ezért aztán egy átlagos családi reggeli úgy néz ki nálunk, hogy én angolul beszélek mindenkivel, Lillával és a férjemmel is, ők pedig magyarul válaszolgatnak. Remélem, hogy egy erős passzív alap kialakítása után Lilla meg fog szólalni magyarul.

Hogy érzem én magam ebben a szituációban? Nagyon furcsán. Persze, hogy egyszerűbb lenne nekem is magyarul beszélni, persze, hogy jobban átmennének az érzelmek. De valamit valamiért.

A tágabb környezet is bezavar ebbe a nyelvelsajátítási folyamatba. Egészen eddig a hideg miatt többnyire magányosan sétáltunk Lillával és Emese babával. A séta során változó környezet kitűnő alkalmat teremtett az angol beszélgetésre. Most viszont már tavaszodik, elindult a játszótéri szezon, a játszótéren pedig ismerős anyukák vannak ismerős gyerekekkel.

Egy-két gyerek mellett még fenn tudom tartani az angol nyelvi szituációt, különösen, ha nem akarnak egymással játszani. De ha igen, és a játék mondjuk a homokozóban zajlik, akkor már muszáj visszaváltanom a magyar nyelvre. Ilyenkor az anyukák is beszélgetnek, és így szerintem akkora a külső magyar ráhatás, hogy az én angol beszédem nem érvényesülne. Így ilyenkor inkább magyarul beszélünk, és ha eljövünk a játszótérről, akkor ismét angolozunk.

Lehet, hogy a későbbiekben más napszakra kell halasztanom az angolozást, amikor nem zökkent ki senki belőle. Egyelőre azért maradok mégis a délelőttöknél, mert akkor még mindenki friss és kipihent, jobban forognak azok a bizonyos fogaskerekek.

Image: xedos4 / FreeDigitalPhotos.net

http://www.freedigitalphotos.net/images/view_photog.php?photogid=1539