Lilla lányom ma három éves lett. Szülinapja alkalmából délután elvittük játszóházba, ahol telt házra találtunk.
Egy másik kisgyerek is ott ünnepelt, 40 meghívott kis barátjával együtt. A gyerekek olyan óvodás, kisiskolás korosztály voltak, kisebbek-nagyobbak. Ami közös volt bennük, hogy mindannyian egy intézménybe járhattak, mert tanár is volt a meghívottak között. A gyerekek egy része magyar volt, másik részük olasz, és angol.
Lilla lányom az ugrálóvárazás után a kisautók felé vette az irányt. Egy idő után néztem, egész komoly udvarlója akadt egy angol kisfiú személyében. Ami érdekes volt számomra, hogy nem szavakkal kommunikáltak egymással. A játék hevében a gesztusok, a kiáltások, a grimaszok vették át a hatalmat.
Nagyon érdekes volt látni, immár másodszor, hogy a különböző nemzetiségű gyerekeket mennyire nem korlátozza az anyanyelvük. Néhány nappal ezelőtt a játszótéren is volt egy ilyen élményem, és akkor is azt figyeltem meg, hogy a közös játék nyelve felülír minden szót.
Tegnap Ana Lomba korai nyelvtanulás-szakértő honlapját olvasgatva arra az állításra lettem figyelmes, hogy a kisgyerekek legjobban és legkönnyebben felnőttől tanulnak idegen nyelvet, mégpedig úgy, hogy egyedül vannak a beszélő felnőttel. A szerző szerint más gyerekektől nehezebb eltanulni a nyelvet. A gyerekcsoportok nagyszerűek abban, hogy más gyerekekkel játszhatnak együtt, de az optimális nyelvfejlődés tekintetében nem túl jók.
Tapasztalataim fényében egyet kell értenem ezzel a spanyol szakértővel. Valóban sokkal többet tanulhat a lányom, ha egy angolul beszélő felnőtt kezd el az ő szintjén magyarázni neki. De ez a délután duplán a hasznára vált. Játszott egy jót, és felfigyelt arra, hogy nem csak magyar gyerekek vannak a világon.