Halloween van ismét. Ilyenkor megjelennek az üzletekben a csontváz-, tök-, zombi- és banyajelmezek, a gyerekek lelkesednek, a magyar társadalom pedig éles vágással két táborra szakad: a Halloween-t elfogadókra, és az ellenzőkre.
Nem magyar ünnep, nem kell nekünk, mondja a fújolók kórusa. Miért kell a Nyugatot majmolni, válogatás nélkül átvenni mindent, ami onnan jön? Mi lesz így a mindenszentek ünnepével és a halottak napjával? Tényleg zombivadász ijesztgetéssé kell alacsonyítani ezt a szép és fennkölt magyar ünnepet?
Közben meg a Halloween lassan, kitartóan beszivárog az életünkbe. Van, ahol már becsengetnek a szomszédba a gyerekek cukorkát követelve, de elég csak megnézni az őszi szünet idejére szervezett ingyenes gyerekprogramok listáját, és lehet látni, hogy a Halloween-mulatság előkelő helyen szerepel benne.
A történelem során szomorú, de gyakori jelenség volt, hogy az erős, domináns, nagyobb követőtáborral rendelkező kultúra kiszorította, elfeledtette a kisebb létszámú, gyengébb népek ünnepeit. Sose ment ez zökkenőmentesen, de a bukott birodalmak istenei sorra eltűntek a köztudatból. Néha felsőbb parancsra történt ez (gondoljunk a honfoglalás-kori hitre és a keresztény hittérítőkre), néha meg egyszerűen “divatossá” vált az új módi, ahogyan most is a Halloween.
Akár egy generációval ezelőtt, gyerekkoromban még szó sem volt Halloween-ről. Volt tökfaragás a nagyszüleimmel, volt mindenszentek, amikor templomba mentünk, és halottak napja, amikor a temetőben gyerekként meggyújthattunk a gyertyákat. Akkoriban minden halottak napján kopogósra fagytam, annyira hideg volt a temetőkben. A valóban szép és fennkölt ünnepet azért nem szerettem, mert mindenki olyan nagyon szomorú volt.
Ehhez képest a gyerekeim, akik két tannyelvű iskolába járnak, már hónapokkal ezelőtt elkezdték a Halloween-ezést (van ilyen szó?!). Volt tökfaragó-verseny az iskolában, és már hetekkel előtte lehetett arról sutyorogni az osztálytársakkal, hogy akkor most boszinak öltöznek vagy póknak, esetleg csontváznak. Készültek rá, akarták, csillogott a szemük. Én engedtem nekik, így lett ma reggel egyikük boszorka, másikuk csontváz. Nagyon boldogan mentek ma reggel iskolába, ahol az amerikai angol tanárukkal végigveszik a Halloween-hagyományokat, és cukorkát is kapnak. Sokat. Közben meg egymást ijesztgetik az iskola folyosóin és nagyokat nevetnek.
Bennem is kettős érzések kavarognak a Halloween-nel kapcsolatban. Ha a gyerekeim az angol ünnep bűvöletében nőnek fel, akkor vajon elvesztenek egy részt a magyarságukból? Kis ország vagyunk, a területeket elvették, a kultúrának magunk adjuk oda?
Aztán ránézek a gyerekeim boldog arcocskájára, és megnyugszom. A Halloween még egy alkalom nekik a jelmezes beöltözésre a farsangon kívül, és szemmel láthatóan boldogabbak, mint amikor a temetőben csendben elmélkedünk. Az is kell, hogyne. A gyerek így találkozik a halál fogalmával, de az elmúlás ijesztő reménytelenségét feloldhatja a Halloween-es bolondozás. A mi családunkban megfér a két ünnep egymás mellett.
Ti mit gondoltok erről?
Ha tetszett a bejegyzés, oszt meg az ismerőseid körében. Köszönöm.