Különös, szürreális élményem volt ma.
Szombat reggel fél 9-kor éppen iskolába indultam (természetesen az életre szóló tanulás jegyében 🙂 ), és a Szentendrei úton vezettem befelé, a város felé. Egy piros lámpa után arra lettem figyelmes, hogy az egész, 2X3 sávos út áll.
Morogtam egyet magamban, hogy biztos baleset, és el fogok késni, amikor megláttam a késlekedés okát. Egy kacsamama úgy döntött, hogy a reggeli csúcsforgalomban átvezeti kiskacsáit a forgalmas főúton. Ott totyogott a kacsamama és az 5 kiskacsa a szerre satuféket nyomó autók előtt.
Aztán azt is észrevettem, hogy elől egy autó keresztben parkol az úton, nyitott ajtóval, az utasa pedig ott rohangál az úton, és kétségbeesetten próbálja megállítani a forgalmat, hogy megvédje a kiskacsákat. Szívbe markoló látvány volt. Ahogy a kiskacsák átjutottak az én útfelemen, tovább kellett mennem (a forgalom diktálta), így sosem tudom meg, sikerült-e átjutniuk az úton. Nagyon remélem, hogy igen.
Egész nap ez a történet járt a fejemben. A kiskacsákról a kisgyerekek jutottak eszembe, akik mindenhová követik a szüleiket, hiszen teljes mértékben tőlük függenek. Ez a függőség kiszolgáltatja őket a szülők értékítéletének, döntéseinek.
Hogy függ ez össze mindez a korai nyelvtanulással?
Ma Magyarországon az elfogadott álláspont szerint a gyerekeket hagyni kell szabadon játszani, mert csak az lesz sikeres, boldog felnőtt, aki önfeledt gyerek volt. Ezzel igazából nincs is semmi baj, hiszen minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekének. A gond csak az, hogy a gyerekek nem egyformák. Míg az egyik gyerek ügyesen mozog, vagy rajzol, a másikat már iskoláskor előtt érdekelni kezdi az olvasás világa. Nem biztos, hogy szerencsés mindenkire ráhúzni ugyanazt a sémát.
A kisgyerek természetes tevékenysége a játék, ezt nem vitatja senki. Nem is lehet felnőtt módjára padba ültetni, és tételeket magoltatni velük. Birtokukban van viszont egy olyan képesség, amely a későbbiekben elveszik. Úgy ragad rájuk az információ, úgy képesek általánosítani, szabályrendszereket kialakítani, hogy ez nem kerül tudatos erőfeszítésükbe.
Nyelvet tanulni a legtöbb embernek nehéz feladat. Kínlódás, izzadságszag, gyomorgörcs, szódolgozat, és az örökös újrakezdés – általában ez jut eszébe valakinek a nyelvtanulásról. Ki ne szeretné megkímélni a gyerekét mindettől?
A kisgyerekek könnyedén, természetesen, játszva tanulnak idegen nyelvet, ahogyan az anyanyelvüket is. Néhány évvel később már ugyanaz a gyerek nehéznek fogja érezni a nyelvtan-alapú nyelvtanulást, esetleg elkedvetlenedik.
Hiba lenne kihagyni ezt a korai, nagyon fogékony szakaszt. Hogy a szakértők nem ajánlják? Ébredjünk fel: a szakértők sem mindenhatóak. Gondoljunk csak a peres ügyekre, amikor berendelnek 3 orvosszakértőt, és mindegyik mást mond. Itt, Magyarországon a “ne terheljük a gyereket nyelvtanulással” álláspont szakértői befolyásolják a közvéleményt. Más országokban viszont nem.
Gondoljunk csak bele, hogy is állunk európai szinten az idegen nyelvtudással? Talán ideje lenne felülvizsgálni az álláspontunkat…