Már egy hét is eltelt a próbálkozásaimmal, hogy bevezessem az angol nyelvet az életünkbe, és Lilla egyre hangosabban fejezte ki a nemtetszését. Például ült a hintában a játszótéren, amikor elrepült fejünk felett egy repülő. Mondtam neki: “-Look, Lilla, there’s an aeroplane!” Erre ő: “-Ne, anya, ne mondd ezt, az egy REPÜLŐ!!!”
Akkortájt naponta többször is átváltottam angolra, mert még nem tudtam, hogyan lesz ez jó nekünk. Megfigyeltem, hogy Lillát nagyon zavarják ezek a váltások. Pontosabban, amikor visszaváltottam magyarra, az nem zavarta. 🙂 Olvastam, hogy a gyerekek akkor tudnak magukban nyelvtani szabályokat kikövetkeztetni, megérteni egy idegen nyelv felépítését, ha egyszerre hosszabb ideig hallják azt. Így délelőtt is, meg délután is angolul beszéltem vele kb. másfél órát. Sajnos a tiltakozás addig fajult, hogy hisztizni kezdett minden angolra váltás után.
Ezen a szakaszon úgy léptünk túl, hogy egy reggel átváltottam angolra, és aznap nem váltottam vissza magyarra. Ezt jól vette a lányom, sokkal jobban, mint az azelőtti váltásokat. Így kb. 3-4 napig csak angolul beszéltem hozzá. Ez idő alatt annyira megszokta, hogy már nem tiltakozott ellene.
Most, 5 hónappal később, már kialakult “angol napirendünk” van. Felkelünk, és miután megittam a kávémat, angolul beszélünk. Így bonyolítjuk le a reggelit, a játszóterezést, és miután hazajövünk a játszótérről, visszaváltozunk magyar családdá.