A környezet

267678s1cd1nj3t.jpgAmikor elkezdtem ezt az angol “kísérletet”, tudtam, hogy előre nem látható problémákkal fogok szembetalálkozni.

Az egyik ilyen probléma hamar felmerült: ez a családon belül beszélt nyelv.  Délelőtt ugyebár angolozás van nálunk, én angolul beszélek, Lilla lányom pedig magyarul válaszolgat. Ha apa is bekerül a képbe, akkor fokozódik a magyar nyelvi dominancia. Apa ugyanis nem szeretne angolul beszélni, annak ellenére, hogy tud, és a nyelvátadással kapcsolatban támogat. Ezért aztán egy átlagos családi reggeli úgy néz ki nálunk, hogy én angolul beszélek mindenkivel, Lillával és a férjemmel is, ők pedig magyarul válaszolgatnak. Remélem, hogy egy erős passzív alap kialakítása után Lilla meg fog szólalni magyarul.

Hogy érzem én magam ebben a szituációban? Nagyon furcsán. Persze, hogy egyszerűbb lenne nekem is magyarul beszélni, persze, hogy jobban átmennének az érzelmek. De valamit valamiért.

A tágabb környezet is bezavar ebbe a nyelvelsajátítási folyamatba. Egészen eddig a hideg miatt többnyire magányosan sétáltunk Lillával és Emese babával. A séta során változó környezet kitűnő alkalmat teremtett az angol beszélgetésre. Most viszont már tavaszodik, elindult a játszótéri szezon, a játszótéren pedig ismerős anyukák vannak ismerős gyerekekkel.

Egy-két gyerek mellett még fenn tudom tartani az angol nyelvi szituációt, különösen, ha nem akarnak egymással játszani. De ha igen, és a játék mondjuk a homokozóban zajlik, akkor már muszáj visszaváltanom a magyar nyelvre. Ilyenkor az anyukák is beszélgetnek, és így szerintem akkora a külső magyar ráhatás, hogy az én angol beszédem nem érvényesülne. Így ilyenkor inkább magyarul beszélünk, és ha eljövünk a játszótérről, akkor ismét angolozunk.

Lehet, hogy a későbbiekben más napszakra kell halasztanom az angolozást, amikor nem zökkent ki senki belőle. Egyelőre azért maradok mégis a délelőttöknél, mert akkor még mindenki friss és kipihent, jobban forognak azok a bizonyos fogaskerekek.

Image: xedos4 / FreeDigitalPhotos.net

http://www.freedigitalphotos.net/images/view_photog.php?photogid=1539

Tiltakozás

757885w84r90qrd.jpgMár egy hét is eltelt a próbálkozásaimmal, hogy bevezessem az angol nyelvet az életünkbe, és Lilla egyre hangosabban fejezte ki a nemtetszését. Például ült a hintában a játszótéren, amikor elrepült  fejünk felett egy repülő. Mondtam neki: “-Look, Lilla, there’s an aeroplane!” Erre ő: “-Ne, anya, ne mondd ezt, az egy REPÜLŐ!!!”

Akkortájt naponta többször is átváltottam angolra, mert még nem tudtam, hogyan lesz ez jó nekünk. Megfigyeltem, hogy Lillát nagyon zavarják ezek a váltások. Pontosabban, amikor visszaváltottam magyarra, az nem zavarta. 🙂 Olvastam, hogy a gyerekek akkor tudnak magukban nyelvtani szabályokat kikövetkeztetni, megérteni egy idegen nyelv felépítését, ha egyszerre hosszabb ideig hallják azt. Így délelőtt is, meg délután is angolul beszéltem vele kb. másfél órát. Sajnos a tiltakozás addig fajult, hogy hisztizni kezdett minden angolra váltás után.

Ezen a szakaszon úgy léptünk túl, hogy egy reggel átváltottam angolra, és aznap nem váltottam vissza magyarra. Ezt jól vette a lányom, sokkal jobban, mint az azelőtti váltásokat. Így kb. 3-4 napig csak angolul beszéltem hozzá. Ez idő alatt annyira megszokta, hogy már nem tiltakozott ellene.

Most, 5 hónappal később, már kialakult “angol napirendünk” van. Felkelünk, és miután megittam a kávémat, angolul beszélünk. Így bonyolítjuk le a reggelit, a játszóterezést, és miután hazajövünk a játszótérről, visszaváltozunk magyar családdá.

Image: David Castillo Dominici / FreeDigitalPhotos.net
http://www.freedigitalphotos.net/images/view_photog.php?photogid=3062

Immersion, avagy “nyelvi belemerülés”

A játékos angolozást napi szinten próbáltam bevezetni az éltünkbe, ezért a beszéden kívül más formákat is kerestem, ahol angol nyelvi hatások érhetik a gyerekeket.

Azt olvastam valahol, hogy ha egy gyerek az ébren töltött idejének egyharmadában idegen nyelvet hall, többnyelvű lesz.

Ezt az egyharmadnyi időt eléggé könnyedén össze lehet hozni. Kezdetnek én lecseréltem az összes rajzfilmet, amit a lányom nézett, angol mesére. Néhány esetben eléggé egyszerű volt a dolgom, mert csak a hangsávot kellett átkapcsolni a dvd-n. Aztán beszereztem néhány angol mondókás-zenés dvd-t. Egyből kedvencekké váltak, még akkor is hajlandó volt ezeket nézni, amikor keményen sztrájkolt az én angol beszédem ellen. Aztán angol cd-ket is beszereztem, amiket napközben többször is meghallgattunk. A fülbemászó, dallamos gyerekzenéket szívesen hallgatta Lilla. Este, lefekvésnél a “Tente baba, tente” mellé elénekeltem a “Twinkle, twinkle, little star”-t is.

A mondókák és a zene mellett a mesekönyvekkel nem voltam ilyen sikeres. Kiderült, hogy Lilla csak magyarul szeretne mesét hallgatni, így az angol mesét egyelőre nem erőltettem.

Image: healingdream / FreeDigitalPhotos.net

http://www.freedigitalphotos.net/images/view_photog.php?photogid=989

A kezdetek

2011 novemberében határoztam el, hogy próbálok valamennyit átadni az angol nyelvtudásomból Lilla lányomnak. Ő akkor két és fél éves volt, a kistestvére, Emese pedig fél éves.

Miután elolvastam néhány témába vágó cikket, blogot, úgy döntöttem, hogy a legegyszerűbb, ha a nap bizonyos szakában angolul beszélek a lányommal. Beszélni úgyis kell, a kicsi mellett meg nem volt túl sok időm külön angol programokat kitalálni.

Az első próbálkozásaim heves ellenállásra találtak. Lilla ugyanis azt szokta meg, hogy anya magyarul beszél, és amikor átváltottam angolra, hirtelen semmit sem értett. Ez olyan rosszul érintette, hogy hevesen tiltakozott.

Nem akartam mindjárt az elején feladni, így kitartottam, és továbbra is angolul beszéltem hozzá. Ő dühös lett, kiabált: “Ne, ezt ne mondd, anya!” Aztán kezecskéjével megpróbálta befogni a szájamat.

Nem volt egyszerű átlendülni ezen az ellenálláson, jó néhány napba, hétbe tellett. Visszagondolva sokkal egyszerűbb lett volna születése óta angolul is beszélni hozzá. Akkor viszont annyira új volt számomra az anyaság, annyira kitöltötte a napjaimat, hogy eszembe sem jutott a kétnyelvűség.

Image: sippakorn / FreeDigitalPhotos.net

http://www.freedigitalphotos.net/images/view_photog.php?photogid=2829

Miért is?

Miért is döntöttem úgy, hogy megpróbálom a “lehetetlent”, magyar anyanyelvűként angolul “tanítani” a lányomat?

Először is, idegen nyelven tudni jó, bármilyen idegen nyelv is legyen az. Közhellyel élve “ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy”. Ez fokozottan érvényes mai, pénz-orientált világunkra, ahol a nyelvtudás nem cél, hanem eszköz egy jobb pozíció megszerzése érdekében.

Látom, hogy a legtöbb ember mennyit kínlódik a nyelvtanulással az iskolában, a nyelviskolákban, vagy otthon. Több éves iskolai tanári tapasztalattal rendelkezem, és ennek fényében állítom, hogy az iskolai nyelvoktatás ma Magyarországon nincs a helyzet magaslatán, és akkor még finoman fogalmaztam. Az iskolában a gyerekek legtöbbször unalmas, érthetetlen, kötelező nyűgnek élik meg a nyelvtanulást. Az okok többrétűek: kezdve az életkori sajátosságokat figyelmen kívül hagyó múlt századi szemléletű nyelvoktatástól, a nagy csoportlétszámokon át az alulmotivált tanulókig sok minden ide tartozik. Az akadályokat sikeresen vevő tanuló mögött legtöbb esetben komoly szülői segítség áll. A leghaladóbb szemléletű, érdekesen tanító tanár óráját is tönkreteheti néhány felmentett tanuló, akik az egész csoport munkáját ellehetetlenítik.

A nyelviskolában egy fokkal jobb a helyzet, de a tanfolyamok ára eléggé sok embert elriaszt ettől a tanulási formától. A hőn áhított nyelvvizsga megszerzésével pedig új gondok jönnek elő: a megszerzett tudást meg is kell tartani, folyamatosan ápolni kell. Ez újabb komoly pénzösszegeket emészt fel.

Ezeket végiggondolva kezdett motoszkálni fejemben a gondolat, hogy valahogyan át kellene adnom gyermekeimnek az angol nyelvtudásomat. Először arra gondoltam, hogy majd az iskolában, ha arra kerül a sor, milyen jó lesz, mert itthon fogom tudni korrepetálni őket. Aztán az is eszembe jutott, hogy miért is várjak az iskoláig? Körülnéztem a neten, és megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy milyen komoly iparággá vált az ovis nyelvtanulás. De miért is várjak az óvodáig? Ott jó eséllyel heti 2-3 angol foglalkozás van, egy-egy félóra, és kész. Abból eléggé nehezen lehet használható nyelvtudást felépíteni.

A következtetés magától adódott: a legegyszerűbb az lenne, ha valahogyan itthon, tőlem tanulna meg angolul.

Ennek a feladatnak a megvalósításáról szól ez a blog, a nehézségekkel és a buktatókkal együtt.